Eger is szerepel a Telegraph toplistáján, amelyben 21 olyan európai várost mutatnak be, amelynek meglátogatására az olvasó "sosem gondolt volna, de mindenképpen kellene".
Bár Budapesttől kevesebb mint 160 kiométerre fekszik, Eger kevés útitervben szerepel – állította a legvonzóbbnak ítélt, de kevésbé ismert európai városok turisztikai toplistájában a Telegraph.
A valójában szinte állandóan turistáktól hemzsegő Heves megyei várossal kapcsolatban a lap a kávézókkal teli kis utcákat emelte ki.
Megemlítették a nagyszerű kilátást nyújtó minaretet és az ország legszebbjének nevezett Dobó téri barokk templomot is.
A 21-es listán egyébként aránylag sok kelet-európai város szerepel, többek között Plovdiv, Maribor, Wroclaw, Szkopje és Eszék.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.