Gazdaság 2016. október. 12. 13:02

Az óriásbankok nem vevők a brexites modorra, és csomagolással fenyegetőznek

Brexit után exit a Cityből: már 2017 elején elkezdődhet. Erre figyelmeztették az óriásbankok londoni főnökei a brit kormányt.

A probléma az, hogy a kormányfő a konzervatívok konferenciáján a bevándorlás korlátozását nevezte abszolút prioritásnak. Ez pedig gyakorlatilag kizárja azt, hogy Nagy-Britannia bent maradjon az 500 milliós uniós piacon, és a City bankárai élvezhessék ennek előnyeit. James Bardrick, az amerikai Citibank londoni főnöke viszont nem kertelt: nem az a kérdés, hogy megyünk-e, hanem az, hogy mikor. Miután Theresa May márciusra ígérte a kilépési gomb megnyomását, ezért a bank fontolóra veszi, hogy ügyletei egy részét áthelyezi a kontinensre már 2017 első negyedévében. Ugyanerre utalt Rob Rooney a Morgan Stanley londoni főnöke is – írja a Reuters hírügynökség.

Nemcsak a pénzről van szó, hanem arról a hangulatról, mely a Brexit-szavazás nyomán kialakult egész Nagy-Britanniában. 1945 óta most először fordult elő, hogy a szigetország a globalizációval szembehelyezkedett – hangsúlyozta a Lloyds biztosító társaság főnöke. John Nelson szerint a kormányzatnak nagyon gyorsan meg kell változtatnia a hangnemét. London ugyanis azzal lett Európa pénzügyi központja és New Yorkkal egyenrangú szereplő a globális pénzpiacon, hogy a globalizáció élharcosa volt. Ha ennek hátat fordít, akkor sokan Nagy-Britanniának fordítanak hátat.

 Simon Kirby, a kormány pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó minisztere igyekezett mindenkit megnyugtatni: a City érdekei abszolút prioritást jelentenek Theresa May számára is. Hamarosan kiderül, hogy a miniszterelnök asszony szavai és tettei milyen viszonyban állnak egymással. A City mindenesetre közölte: őket a tények érdeklik. Ha nem lesz 500 milliós piac, akkor exodus kezdődik és az óriásbankok már 2017 elejétől olyan helyre költöznek, ahol nincs veszélyben az európai útlevél.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.