Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Megérte? Mit kezdett a tankönyvpiaccal az állam, amely az elmúlt hat évben ötezermilliárd forint értékű vagyonra tette rá a kezét? Ezt mutatjuk be HVG Dosszié sorozatának első részében.
Bár a tankönyvpiac monopolizálásának eredeti célja a kaotikus kínálat, no és a szülők költségeinek csökkentése volt, a szándék máig nem, vagy nem így valósult meg. Egyetlen vívmányt azonban biztosan sikerült elérni: az államosított kiadással nincs akadálya, hogy a magyar kormányfő még életében bekerüljön a diákok tananyagába – méghozzá többször is. Mivel Hoffmann Rózsa korábbi államtitkár rossz gyakorlatnak tartotta, hogy egy-egy évfolyamon és egy-egy tárgyból 10-15 könyvből választhattak a pedagógusok, most minden nyolcadikos diák történelemkönyvében ott kellene, hogy díszelegjen a miniszterelnök képe.
Csakhogy a kormány számításai nem jöttek be. A kísérletezgetésre uniós milliárdokat költött az állam, az eredmény ennek ellenére erősen vitatható. A friss statisztikák szerint egyre több pedagógus és iskola dacol a központi akarattal, és dönt úgy, hogy a jól bevált, régi tankönyveket rendeli meg – még akkor is, ha azok már nem is felelnek meg a kerettantervnek, vagyis bizonyos szempontból szamizdatnak számítanak.
Szamizdat
A Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének számai szerint – amelyekhez közérdekű adatigényléssel jutottak hozzá – a kísérleti tankönyvekből átlagosan 18 százalékkal kevesebbet rendeltek, mint tavaly, így idén szeptemberre már kiadványonként átlagosan csak 16 ezret kértek belőlük a tavalyi 20 ezer után. Ugyanakkor a magánkiadók tankönyveinek aránya 27 százalékra nőtt az összes rendelésen belül. Ráadásul ezt az adatot kizárólag a Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft., rövid nevén a Kelló felületén átfutott rendelések alapján kalkulálhatták. Vagyis nincsenek benne azok a tételek, amikor a szülők önszántukból, illetve a tanárok kérésére saját maguk szerzik be gyermekeiknek a „feketelistás” tankönyveket – márpedig ilyen esetekről százszámra hallani.
Kelló, itt vagyok
Az államosítás a terjesztés központosításával kezdődött 2011-ben: az elosztást egyetlen, a könyvkiadókkal szemben addig is tartozásokat felhalmozó állami cég vette át. A Kelló akkor be is perelte a HVG-t – igaz, eredménytelenül –, amiért azt írta: a monopolizálás káoszhoz és vállalkozások ellehetetlenüléséhez vezethet. Pedig így lett, amennyiben a korábbi terjesztő cégek lényegében mind tönkrementek, s emiatt többen, egymással összefogva, nemzetközi bírósághoz fordultak. Míg korábban 30-40 regionális, valamint csaknem száz kis terjesztő szolgálta ki az iskolákat a számos kiadó által nyújtott bőséges választékból, addig 2012 őszétől a Kelló egymaga összesíti az iskolák rendeléseit és osztja ki – ma már segítséggel, de az első években még a nélkül – az intézményeknek a könyveket.
Valójában senki nem lepődött meg, amikor az első és második „kellós” tanévkezdéskor szinte nem volt olyan iskola, ahová minden tankönyv időben megérkezett volna. A diákok közül sokan hónapokig nyomtatott tananyag nélkül tanultak.
Kiszorított kiadók
A tankönyvkiadók ellehetetlenítése is hamar elkezdődött. Az új kerettantervek készítésével már nem engedélyezték, hogy tőlük rendeljenek az iskolák, méghozzá meglehetősen sunyi módszerrel. Egyszerűen nem hosszabbították meg 2013-ban a régi kerettantervek szerint beadott tankönyvek engedélyét. Később azonban a bíróság jogerősen kimondta: mivel azok a kerettantervek még érvényben voltak, igenis le kellett volna folytatni az engedélyeztetési eljárást.
A kormány 2014-ben ismét érdekes megoldáshoz folyamodott: levélben utasította az iskolákat, hogy a hivatalos tankönyvjegyzék bő kínálatára fittyet hányva csak egy erősen szűkített listáról válasszanak könyveket. Ezen már nagy arányban szerepeltek azok a kísérleti tankönyvek is, amelyeket még nem akkreditáltak, vagyis hivatalosan nem feleltek meg a rendelhetőség jogszabályi előírásainak.
Az illetékes tankerületi igazgatók ott lihegtek a megtépázott feladatkörű igazgatók nyakában, hogy véletlenül se rendeljenek a bővebb kínálatból. Ekkor terjedt el az a megoldás, hogy nem a központi terjesztőcégen, a Kellón keresztül, hanem közvetlenül a kiadóktól, és nem az iskolák, hanem a családok vásárolják meg a könyveket. Bár sok pedagógus ekkor még megvetette az ajánlott kísérleti könyveket is, ám rendszeresen előkapta azt, amelyet jobbnak tartott.
A tankönyvkínálat erősen leszűkült, ami a diákok és az oktatás színvonalának a rovására ment. A piacvezető Mozaik Kiadó ellenállt a kisajátítási törekvésnek, és most jellemzően külföldön ér el sikereket digitális tananyagaival. A Nemzedékek Tudása (korábban Nemzeti) Tankönyvkiadót és az Apáczait viszont megvette az állam. Tavaly pedig ezeknek a könyveit is OFI-jelzéssel látták el – az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézet kreálta ugyanis a kísérleti tankönyveket, ám ezekből meglehetősen kevés készülhetett el uniós pénzből, ezért látta szükségesnek az állam a kiadófelvásárlást.
A tankönyvpiac államosításához a 2013-as költségvetésben a tartalékból 9 milliárd forintot zároltak. A közgazdasági zsargon szerint hiába alkalmazott az állam kiszorító árakat, hiába vetett be bürokratikus eszközöket, nem tudott monopolhelyzetet kialakítani. De az állami kiadó riválisainál mérhetetlen károkat okozott.
Írásbeli éretlenségi
A kísérleti tankönyvek némelyike erősen túlírt. A harmadikosoknak készült magyar nyelv és irodalom könyvcsalád például 9 kötetből rakódott össze, és összesen 952 oldal jutott a 9 éves gyerekeknek.
A kormányzat a szülők megnyerése végett azt szajkózta: az állami tankönyvek olcsóbbak a piaciaknál. Habár szűkített listát tavaly már nem mert bevezetni a kormány, mert azt a piaci szereplők közül többen jogsértőnek vélték, újabb trükk következett. Egészen egyszerűen olyan alacsony keretösszeget szabtak meg a felmenő rendszerben ingyenességre jogosult újabb és újabb évfolyamok tankönyvcsomagjaira, hogy abba más, színvonalas könyvek nem fértek bele. Sajátos megoldás azonban erre a korlátra is született: több iskola egészen egyszerűen úgy kommunikálta az 1-2. osztályra hozott képtelenül alacsony, 3 ezer forintos limitet a szülőknek, hogy a felette maradó összeget ki kell fizetniük.
Igaz, ezért cserébe legalább színvonalas könyv jár. A kísérleti könyvek java része ugyanis végképp leszerepel. A használatukról készült kérdőíves felmérés szerint csak a pedagógusok 23 százaléka tanítana belőlük szívesen a következő tanévben, s ötös skálán 3,6-ra értékelték a tananyag minőségét. Pedig valószínű, hogy a kérdőívet sokan ki sem töltötték azok közül, akik még ennél is elégedetlenebbek a könyvekkel, a pedagógusok körében ugyanis általános a megfélemlítés, a megfelelési kényszer – fejtegették többen is a HVG-nek.
A silány minőségen nincs mit csodálkozni: a kísérleti tankönyvek 75 százaléka a mai napig nem ment át azon a szigorú engedélyezési eljáráson, mint a magánkiadók könyvei. Az állítólag legjobban sikerült másodikos olvasókönyvről pedig az az„elszólás” szerepel az OFI vezetői összefoglalójában: „az olvasókönyvvel való elégedettséget tükrözi, hogy összességében jó (4,0) osztályzatot kapott, alig rosszabbat, mint a kipróbálók által használt korábbi tankönyvek.”
Az utolsó szálig elkapkodták Matolcsyék tankönyvét
A Pénziránytű Alapítvány tájékoztatása szerint az utolsó darabig elfogyott az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv első 40 ezer példánya. A hiánypótlónak szánt tankönyv a hétköznapi életből ismert gyakorlati problémák, "esettanulmányok" felől indulva mutatja be a mindennapi pénzügyek és a gazdaság működésének fontosabb összefüggéseit.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
