Gazdaság hvg.hu 2016. szeptember. 16. 10:42

Matolcsy elszaladt a kérdések elől Kecskeméten

Sietősen távozott a kecskeméti városházára a jegybankelnök, miután hírül vette, hogy a Népszabadság munkatársa várja a közgazdász-vándorgyűlésen elmondott előadása után. Így nem tudták megkérdezni Matolcsy Györgyöt Vajda Zita juttatásairól – írja a lap.

A Matolcsy György közelébe került, jógaoktatóként is ismert nő 2013 márciusától 2016 májusáig dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál, és a Népszabadság kiderítette, hogy bruttó 1,73 millió forintos havi bérével nemzetközi szakmai titkárként jóval többet keresett a főosztályvezetők kétharmadánál. Vajda Zitát a jegybank összefüggésbe hozta Matol­csy válásával is.

Vajda Zita május másodikán távozott a jegybanktól, és nem sokkal ezután két jegybanki alapítványnál két poszt jutott neki. Matolcsy György a botrány kirobbanása óta nem szólalt meg az ügyben, és most is elkerülte, hogy magyarázatot adjon a közpénzből fizetett Vajda ügyére.

A Népszabadság újságírója még a jegybankelnök érkezése előtt jelezte az MNB helyszínen levő kommunikációs munkatársainak, illetve az elnöki kabinetben dolgozóknak, hogy a Vajda-üggyel kapcsolatban szeretne néhány kérdést intézni az elnökhöz.

A jegybanki dolgozók arra kérték lapunk munkatársát, hogy az előadása előtt kíméljük meg az elnököt ettől, de megígérték, hogy tolmácsolják a kérést. Arról is biztosították az újságírót, hogy az MNB vezetője nem fog sietni, a félórás szünetben a kulturális központban szeretne többekkel is találkozni.

Matolcsy György a vándorgyűlésnek helyt adó kulturális központban megérkezése után perceken át beszélgetett, látványosan kezet fogott az ­MNB-s pult mögött felsorakozott beosztottaival, üdvözölt néhányat a megjelent vendégek közül, de az őt körbevevők gondosan ügyeltek arra, hogy ne lehessen megközelíteni a jegybank első emberét.

Az előadása után azonban hiába várták a jegybankelnököt, nem tudtak vele beszélni. Kiderült, hogy az előadás után Matolcsy György a lifttel nyomban a pincébe ment, majd a rokonságához tartozó kecskeméti polgármesterrel, Szemereyné Pataki Klaudiával a városháza felé vette az irányt. Nemcsak a Népszabadság munkatársa elől tűnt el Matolcsy, egy külföldi hírügynökség újságírója is Vajda Zita ügyéről szerette volna faggatni az elnököt – derül ki a cikkből.

Matolcsy György rápörgött a Selyemútra

Ha Magyarország nyitni fog a Selyemút felé, ez megadja az ország számára az esélyt arra, hogy a magyar gazdaság mérete kétszeresére emelkedjék, azaz újabb 100 milliárd euróval bővüljön a mostani nagyjából 100 milliárd eurót kitevő bruttó hazai termék - véli a jegybankelnök. Matolcsy György az 54.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.