Nem tájékoztatta az utasokat a BKK arról az apróságról a jegyautomatákkal kapcsolatban, hogy húszezressel csak akkor lehet fizetni, ha a megvásárolt termékek ára 15 ezer forint fölött van. Emiatt egy utast megkárosítottak tízezer forinttal. A tényt a cég lényegében elismerte, de a pénzt nem adja vissza.
Az egyik Lehel téri BKK-automatából vett bérletet augusztus közepén az atv.hu olvasója. Gyanútlanul húszezressel fizetett, de a gép csak 500 forintot adott vissza, holott a bérlet 9500 forintba került.
Az esetet rögtön bejelentette a cég ügyfélszolgálatán, de a vonal megszakadt, nem tudták befejezni a beszélgetést. Másnap az ügyfél levélben is bejelentést tett. Mint mondta, sokat jelent neki a tízezres veszteség, mert albérletben lakik, arra kellene a pénz.
A BKK válaszára 28 napot kellett várnia, de abban csak annyi állt, hogy rendszerük szerint ő tízezressel fizetett, a gép pontosan adott vissza.
A további tízezer forint visszatérítésére nincs lehetőség
– írták. Az automaták minden érvényben lévő fizetőeszközt elfogadnak, de az ügyfelek védelmében szabályozták a visszaadást. Elnézést kérnek – állt még a BKK válaszában. A szabályozás azt jelenti, hogy húszezressel csak akkor lehet fizetni, ha a megvásárolt termékek ára legalább 15 005 forint. Erről azonban egy árva szót sem írnak az automatán, amit az ügyfél – joggal – sérelmez.
A BKK – mint írták – már dolgozik azon, hogy ezt az erős kivételt feltüntessék a gépeken. A válaszlevélben az a legkülönösebb, hogy a BKK nem vonja kétségbe, hogy megkárosították a bérlettel szabályosan utazni akaró utast, sőt bocsánatot is kértek tőle, és közölték, remélik, hogy a jövőben kedvezőbb tapasztalatokat szerez majd a szolgáltatásaikkal.
A pénzt azonban nem adják vissza.
A BKK szerint több hivatalos dokumentum is bizonyítja, hogy tízezressel és nem húszezressel fizetett a Lehel téri automatánál az az utas, aki azt állította: a berendezés nem adott vissza pontosan, tízezer forintját elnyelte. Az újabb érvelés itt olvasható.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.