Gazdaság MTI 2016. augusztus. 21. 19:49

Ír jegyüzér sportvezetői botrány: Razzia a sportdiplomatáknál

Útleveleket, számítógépeket, mobiltelefonokat és belépőket foglalt le a brazil rendőrség az Ír Olimpiai Tanács jegyüzérkedéssel gyanúsított három tagjának riói szállásán, illetve irodájában.

Az Irish Times című lap értesülése szerint kedden mind a három, jegyüzérkedéssel vádolt sportdiplomatát kihallgatják. A fővádlott, Pat Hickey már szerdán lemondott a nemzetközi olimpiai mozgalomban betöltött minden tisztségéről, így az Ír Olimpiai Tanács és az Európai Olimpiai Bizottság elnöki posztjáról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsági tagságáról, valamint a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének alelnöki posztjáról.

A 71 esztendős Hickeyt előbb előállították, majd rosszul lett és ezért kórházba kellett szállítani. Amikor egészségi állapota megengedte, előzetes letartóztatásba került. A rendőrség megerősítette, hogy Hickeyre nézve terhelő e-mailek birtokába jutott. Ezek szerint a sportdiplomata két olyan céggel is kapcsolatban állt, amelyek jegyüzérkedéssel hozhatók összefüggésbe.

A botrány kapcsán korábban két embert letartóztattak Rióban, négy továbbinak pedig elrendelték a letartóztatását, mivel nem tartózkodnak Brazíliában. Öten - köztük a szintén ír James Mallon - a THG Sports elnevezésű brit cég vezetői, a hatodik pedig tolmácsként dolgozott. A gyanúsítottak részt vettek mintegy ezer belépő túlárazásában, amelyek értékesítéséből 10 millió realos (868,8 millió forint) haszonra tehettek volna szert, miközben a cég nem volt jogosult az olimpiai jegyek forgalmazására. Mallon a múlt héten tagadta a vádakat. A cég vezérigazgatóját, James Sintont két évvel ezelőtt a brazíliai labdarúgó-világbajnokság jegyértékesítésével kapcsolatos bűncselekmények miatt tartóztatták le.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. március. 23. 19:30

Arató András, avagy Hide the Pain Harold: Én sem kemény munkával lettem világhírű, de ne nevezzenek celebnek

A villamosmérnök, akinek hetvenévesen gyökeresen megváltozott az élete. Egy stockfotós készített róla felvételeket, amelyekből kényszeredettnek tűnő mosolya nyomán Hide the Pain Harold megjelöléssel világszerte ismert mémek születtek. Tele a naptára. Reklámoz kakaós italt és harisnyát, fellépései vannak Kőszegtől Bogotáig. HVG-portré.