Jelenleg mintegy 70 finn cég van a magyar piacon, de továbbiak szeretnének belépni a hazai térbe. A jövőben a finn vállalatok fontos szerepet tölthetnek be a magyar energiaszektorban és az elektromos mobilitás területén – mondta a finn nagykövet egy interjúban.
Folyamatosan keresik a lehetőséget a finn cégek, hogy miként tudnának a magyar piacra belépni vagy Magyarországra hozni a gyártást – nyilatkozta a Magyar Hírlap csütörtöki számában Petri Tuomi-Nikula, Finnország Magyarországra akkreditált nagykövete.
A nagykövet a lapnak hangsúlyozta: több finn nagyvállalat mérlegeli, hogy Magyarországra telepítse kutatás-fejlesztési központját. Lenne azonban igény magyar befektetésekre is Finnországban – tette hozzá.
Elmondta, hogy mintegy hetven finn vállalat van jelen Magyarországon, közülük a legjelentősebbek a Konecranes, a Scanfil és a Lindström, de a korábban padlóra került Nokiának is itt van az egyik meghatározó kutatás-fejlesztési központja. Hangsúlyozta: a jövőben a finn cégek fontos szerepet tölthetnek be az energiaszektorban és elektromos mobilitás területén.
A nagykövet emlékeztetett arra, hogy tavaly Magyarország mintegy 300 millió euró értékben exportált Finnországba, Finnország pedig 220 millió euró értékben hazánkba. A nagykövet szerint a kereskedelmet még bővíteni kellene a két ország között, mert mindkét helyen nagyon sok a kihasználatlan potenciál.
Magyarország a többi között elektronikai termékeket, elektromos készülékeket és mérőműszereket visz Finnországba. A skandináv ország pedig beruházási javakat hoz a magyar iparba, illetve papírtermékeket, elektromos eszközöket és azok alkatrészeit exportálja Magyarországra – mutatott rá Petri Tuomi-Nikula nagykövet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.