Matolcsy tanácstagjai közül ketten is hiányoztak a kamatdöntéskor
A monetáris tanács minden jelenlévő tagja támogatta a júliusi kamatdöntő ülésen az alapkamat tartását és a kamatfolyosó változatlanul hagyását – derült ki a jegybank július 26-i kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvéből.
A 0,90 százalékos alapkamat tartása mellett szavazott Báger Gusztáv, Cinkotai János, Gerhardt Ferenc, Kocziszky György, Matolcsy György, Pleschinger Gyula és Windisch László.
Nagy Márton nem volt jelen az ülésen, azt pedig a parlament eddig nem szavazta meg, hogy ki kerüljön a tanácstagságáról lemondott Bártfai-Mager Andrea helyére.
Bártfai-Mager Andreát a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosnak nevezte ki a kormány július elején, ő pedig ezzel párhuzamosan lemondott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsában betöltött tagságáról.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.