Június végéig a lakossági állampapírok nettó kibocsátása elérte a költségvetés ez évre tervezett finanszírozási igényét, azaz az első fél év végéig sikerült annyi forrást bevonni, ami az egész éves költségvetési hiányt és az egyéb finanszírozandó tételek összegét fedezi – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfőn.
Az ÁKK közleménye szerint az év első hat hónapjában 960 milliárd forinttal, 4477 milliárd forintra nőtt a belföldi kisbefektetők számára értékesített forintállampapírok állománya.
Júniusban az állomány növekedése 52,4 milliárd forintot tett ki.
Az állampapírok júniusi értékesítése a kamatozó kincstárjegy (kkj) kivételével a megszokott ütemben zajlott. A kkj-ből júniusban négy értékesítésre öt lejárati nap jutott, így kisebb lett az állomány.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.