Gazdaság MTI 2016. július. 15. 18:41

Agyonverték az aranyinges milliomost

Agyonverték azt az indiai milliomost, aki korábban aranyinget csináltatott magának és ezzel világszerte bekerült a hírekbe. A rendőrség szerint tucatnyian támadtak rá csütörtök este egy indiai városban, és kövekkel, karókkal ütötték.

Pénzügyi vita állhatott a 48 éves Datta Phunge elleni brutális támadás hátterében - közölte a rendőrség. A beszámolók szerint legalább négy embert letartóztattak, köztük az áldozat unokaöccsét is.

A BBC úgy tudja, hogy egy szabadban tartott születésnapi partira hívták meg Phungét és 22 éves fiát Dighibe, a meghívást pedig az egyik későbbi gyanúsított adhatta át. 

Amikor az üzletember odaért, kirángatták a kocsijából, és kövekkel, karókkal, illetve sarlóval támadtak rá. A fia a rendőröknek azt mondta, látta, amint az apját ütik-verik, a tettesek közül hetet-nyolcat fel is ismert. Az ő kocsijába is benéztek, de nem bántották, hagyták elhajtani. Az nem világos, hogy az üzletembert miért nem kísérték el a testőrei.

A dúsgazdag Phunge három éve csináltatott magának egy rövid ujjú aranyinget, ami több mint 3 kilogrammot nyomott. A darab 12,7 millió rúpiába, azaz 53 millió forintba került és 15 kézműves tizennégyezer 22 karátos aranylemezkéből varrta össze 16 nap alatt. Az ing hat gombja Swarovski-kristályokból készült. 

Az aranying árát 189 ezer dollárra, mai árfolyamon 54 millió forintra becsültek, ezzel a világ legdrágább ilyen ruhaneműjének számított. Egy évvel később egy másik indiai milliomos, Pankadzs Parakh viszont még ennél is nagyobb és drágább inget készíttetett magának színaranyból. 

A csütörtök este meglincselt Phunge gyakran viselt gyűrűket, vastag karpereceket és nyakláncokat. "Néha megkérdezik, hogy miért viselek ennyi aranyat, de hát ez volt az álmom. Mindenki másra törekszik. Vannak az elitben, akik Audit vagy Mercedest és nagy autókat akarnak. Én az aranyat választottam" - mondta 2013-ban a BBC-nek. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.