2016. július. 11. 19:20 Gy.M. Utolsó frissítés: 2016. július. 11. 20:58 Gazdaság

Tejjel trükközött a szlovákiai CBA és hét társa

A CBA Szlovákia is érintett északi szomszédunk egyik legsúlyosabb kartellügyében, amelyben most hozott döntést az ottani versenyhivatal.

Összesen tízmillió eurós, vagyis 3 milliárd forintot meghaladó bírságot szabott ki kartellezés miatt a szlovák versenyhivatal az ország legnagyobb tejipari cégére és nyolc áruházláncra  – számolt be az Új Szó. Ez az egyik legnagyobb büntetés, amelyet valaha a Monopóliumellenes Hivatal kirótt az árak fixálása miatt.

Az elsőfokú döntés szerint a Magyarországon is működő Meggle szlovákiai leányvállalata, a Rajo tejfeldolgozó vállalat a Kaufland, a Tesco, a Billa, a Terno, a Coop Jednota, a Moja Samoska, a volt Carrefour és a CBA Szlovákia egyezett meg néhány tej, vaj és tejszín áráról. Az egyezség 2009 és 2014 között volt érvényben. A szlovákiai versenyhivatal szerint ez magasabb árakhoz vezetett.

Mindeközben a magyarországi tejtermelők amiatt panaszkodnak, hogy a Szlovákiából érkező tejeket az itteni áruházláncok túlságosan alacsony áron értékesítik. Erre azonban más a magyarázat: a tejesek gyanúja szerint a nagyobb kiskereskedő cégek elcsalják az importtermékek áfáját.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.