Az emberek jobban bíznak az euróban, mint az Európai Unióban – jellemezte a közvélekedést a héten a Brüsszeli Gazdasági Fórumon Francois Villeroy De Galhau, a francia jegybank elnöke. Az év kiemelkedő jelentőségű bizottsági rendezvényének neves előadói nem sokat merengtek a brit kilépési szándékon, sokkal inkább a jövőbe tekintettek, és többnyire úgy vélekedtek: a válság lezárása után ideje volna az építkezésnek. Ennek egyik akadályát is éppen a francia bankár fogalmazta meg a legtalálóbban: az Európai Központi Bank igazgatóságában a tagok ABC-sorrendben ülnek, nincs a nevük mellé kitéve a nemzeti zászló, mint az EU csúcsszerveinek tanácskozásain, és nem a nemzeti érdekeket tartják szem előtt, hanem az euró jövőjét. 

Az egyes politikák összehangolásának hiányára utalt nyitóelőadásában Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke. Bár a monetáris politika még nulla körüli kamatokkal is képes ösztönözni a gazdaságot, hatását rontja, ha a költségvetési politikától nem kap kellő támogatást – fejtegette. Utóbbi a válság során egészen a legutóbbi időkig megszorító jellegű volt, és a növekedést az is tompította, hogy az államháztartás rendbetételét a legtöbb tagállamban az adók emelésével oldották meg, nem a kiadások csökkentésével, így a stabilizáció teljes terhe az Európai Központi Bank nyakába szakadt. Draghi a késlekedésben is növekedési veszteséget lát. „Sokszor bebizonyították, hogy ha valaki túlságosan sokáig van munka nélkül, akkor azt egész életében megsínyli. Veszít foglalkoztathatósági képességeiből, csökken munkája termelékenysége és jövedelme is” – példálózott, azt hangsúlyozva, hogy amennyiben a gazdasági növekedés tartósan elmarad a potenciálistól, akkor azzal erodálja a potenciális növekedést is. Utóbbi erősítéséhez a foglalkoztatás és a termelékenység javítása szükségeltetik. Draghi szerint mielőbb helyre kell állítani az európai intézményekbe vetett bizalmat, el kell oszlatni az őket övező bizonytalanságokat.

Európai Valutaalap, ami van is, és nincs is

Bár Európa vezetői okkal büszkélkednek, hogy a gazdaság ma jóval ellenállóbb, mint a válság kezdetekor, és egész sor intézmény szolgálja a stabilitást, a bankunió létrejötte, a költségvetési politikák összehangolása, a bajba jutott tagállamok és bankok kisegítésének új mechanizmusai nehezen eladható újítások. Ahol baj van, ott a segítség feltételeiben látnak diktátumot, ahol viszonylag könnyű kézzel szórnák a közpénzt, ott a szigort tekintik bürokratikus beavatkozásnak.

AFP / DPA / Fredrik Von Erichsen

Tény, hogy a kompromisszumos európai megoldások sem mentesek az ellentmondásoktól. A gazdasági fórumon felvetődött például, hogy miért nincs még európai valutaalap, amely legalább részben átvenné a Nemzetközi Valutaalap, az IMF szerepét. A kérdésre meghökkentő választ adott Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus ügyvezető igazgatója. Hogyne lenne európai valutaalap! Csak míg az IMF-ről mindenki tudja, hogy a székhelye Washingtonban van, addig az európai valutaalap széttagoltan működik: más városban van a pénzügyi felügyelet, a stabilitáson őrködő szervezet, és megint másutt születnek a stabilizációs intézkedések. Ahhoz, hogy a Frankfurtban, Brüsszelben, Luxembourgban működő intézményeket egyesíteni lehessen, meg kell változtatni az alapszerződést – összegezte Regling, hangsúlyozva, hogy az „európai valutaalap” összességében 255 milliárd euró segítséget nyújtott a tagállamoknak, többet, mint az IMF.

Európa vezetőinek egy része továbbra is az intézményes megoldások híve. A bankunió kiteljesítéséhez szükség volna egységes betétbiztosítási rendszerre – fejtegette Valdis Dombrovskis, a lényegét tekintve ez garantálná, hogy a betétesek Európa-szerte azonos szintű védelemben részesüljenek, százezer eurós értékhatárig. Az euróért és a szociális párbeszédért felelős biztos fontosnak tartja európai hatáskörű Költségvetési Tanács megalapítását, valamint azt, hogy a tagállamok hozzák létre saját versenyképességi hivatalaikat. Mindeközben a bürokrácia egyszerűsítésének a hívei is arattak egy apróbb győzelmet, derül ki Dombrovskis szavaiból, ennek jegyében az egyes tagállamok kormányainak címzett gazdaságpolitikai ajánlásokat például lerövidítik.   

A magyar kormány adósságai

A magyar kormánynak címzett, a korábbiaknál kevésbé terjedelmes ajánlásgyűjtemény még így is lényegi devianciára utal. Az első ajánlás a költségvetést övező bizonytalanságok miatt az idei évre a GDP 0,3 százalékára tehető, jövőre 0,6 százalékos kiigazítást javasol. A felvetést a kormány elutasította, és jövőre kifejezetten lazít a költségvetésen, nyíltan elismerve, hogy ezt már a 2018-as választásokra tekintettel teszi. Mindemellett a hiány nem lépi túl a maastrichti küszöbértéket, a 3 százalékot. Csak éppen a magyar kormány tagjai úgy vélik, hogy amíg az uniós támogatások folyósítása akadozik, addig költségvetési ösztönzőkkel kell fékezni a tempóvesztést. Amúgy nem sok hajlandóságot mutatnak az együttműködésre: a költségvetést az Országgyűlés június 13-án elfogadja, holott az uniós menetrend szerint az ajánlások megvitatása és elfogadása még nem zárult le.

Beszédesebb kritika fogalmazódik meg a többi pontban. Magyarországnak folytatnia kellene az ágazati különadók csökkentését, amelyek torzítják a piaci viszonyokat, visszafogják a beruházásokat, fékezik a növekedést és a foglalkoztatást. A magyar kormány azonban, a bankadó kivételével, erre nem hajlandó. Gyaníthatóan ott is túl sokáig várt, a hitelezés 2008 óta tartó szűkülését nem lesz könnyű megfordítani. Hat éve tart a banki források apadása, a fiókok bezárása, az alkalmazottak elbocsátása; a betétgyűjtést az sem segíti, hogy a banki költségek átlagosan nagyobbak, mint a hozamok. Ebből nehéz lesz új lendületet venni. A költségvetés középtávú előirányzatai szerint a többi különadó tartósan fennmarad.

 Csökkenteni kellene az alacsony jövedelmű munkavállalókat terhelő adóéket, veti fel Brüsszel, immár sokadszor. A helyzet faramuci: az egykulcsos adó bevezetése előtt Magyarországon az adóék (a nettó kereset teljes bérköltséghez viszonyított aránya) kiemelkedően magas volt – a nagy jövedelmű munkavállalók körében. Most is kiemelkedően magas, az állam sok adót és járulékot von el, ám ezúttal már az alacsony keresetűek körében, amit a szociális érzékenységet felfedező brüsszeli apparátus évek óta nehezményez. 

Külön kritikát kapott a magyar kormány a közbeszerzési gyakorlat miatt, valamint a verseny és az átláthatóság növelése érdekében. Ezt még csak kommentálni sem kell. „A korlátozó szabályozások kezelésével és a kiszámíthatóság biztosításával javítsa a szolgáltatási és a kiskereskedelmi ágazatra vonatkozó szabályozási keretet”, folytatódnak az ajánlások. Ez teljesen összhangban van Draghi előadásának egynémely megállapításával, aki egyebek mellett a szolgáltatások területén az akadályok lebontásában lát növekedési potenciált.

Szintén visszatérő eleme az ajánlásoknak, hogy a kormány a közmunkaprogram mellett/helyett vessen be aktív munkaerő-piaci eszközöket, erősítse meg a képzést-átképzést, javítson az oktatás színvonalán, növelje a hátrányos helyzetű csoportok, különösen a romák részvételét. Az államosítás, a centralizáció, a szakképzés lecsupaszítása, a közismereti tananyag szűkítése, a szegregáció terjedése mindennek vastagon ellentmond. Miközben Draghi külön is hangsúlyozta, mennyire fontos a befektetés a humán tőkébe, amellyel a munkavállalók „magasabb jövedelemhez, jobb képzettséghez” jutnak, a honi gyakorlat ezzel szisztematikusan szembemegy.