A bosszús szomszédok ezentúl az Airbnb-n keresztül tudnak panaszt tenni a főbérlőkre, ha nem veszik figyelembe a lakáskiadásnál az érdekeiket – júniustól ez a funkció már él is az Egyesült Államokban.
Június elején vezette be a San Francisco-i szállásközvetítő cég az interenes platformján azt a funkciót, melyen keresztül a méltatlankodó szomszédok panaszt tudnak tenni azokra a felhasználókra, akik a lakásukat az Airbnb-n keresztül adják ki vagy azon keresztül szállnak meg. Ez a szolgáltatás egyelőre csak az USA-ban él, de a cég szóvivője kijelentette, dolgoznak azon, hogy világszerte elérhető legyen.
Az Airbnb felemelkedését világszerte azoknak a panaszai kísérik, akik a lakáskiadástól valamilyen okból szenvednek. Ezek között nem kis számban vannak szomszédok, akik zajra és a vendégek miatti stresszre panaszkodnak. Az Airbnb most megpróbálná kiszűrni azokat (és adott esetben eltiltani a szolgáltatásuktól), akik „nem viselkednek normálisan”. Az anonim bejelentéseket az Airbnb ellenőrzi, és ha szükséges, a felhasználót felfüggeszti vagy kizárja.
A Sharing economy-t követő Airbnb elterjedését a szállodaipar is kárhoztatja, tekintve, hogy immár több mint 2 millió szálláslehetőséget kínál világszerte.
Kicsinálja az Airbnb-zőket az új adó?
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.