Gazdaság MTI 2016. május. 20. 15:06

Nem várt fejlemények miatt alaposan megugrott az olaj ára

Több mint hathavi csúcsra emelkedett a kőolaj világpiaci ára a héten annak eredményeként, hogy világszerte nem várt ellátási zavarok merültek fel a kínálat csökkenését eredményezve.

Kereskedők szerint a túlkínálat visszaesése és az árak emelkedése csak átmeneti, ugyanakkor az ellátási zavarok miatt – még az Egyesült Államok termeléskiesését leszámítva is – mintegy 2,5 millió hordóval csökkent a napi kitermelés.

Nigériában az ország legnagyobb olajterminálját blokkolták fegyveres betolakodók csütörtökön, így több mint 22 éves mélypontra, 1,4 millió hordó alá esett a napi kivitel. Kanadában futótűz miatt kellett a kitermelést naponta 1 millió hordóra csökkenteni, bár a termelés fokozatosan emelkedik. A líbiai kőolaj-kitermelést pedig nemzetközi konfliktus nehezítette.

A francia BNP Paribas Bank olaj- és nyersanyagpiaccal foglalkozó szakembere szerint nagyon hirtelen és túl magasra emelkedtek az olajárak, azonban várhatóan továbbra is nyomást gyakorol majd a kőolaj árára az erős dollár és a túlkínálat. A szakember azt valószínűsíti, hogy az olaj hordónkénti ára 35-40 dollárra csökken.

Napi legmagasabb értékén az északi-tengeri Brent könnyűolajat pénteken hordónként (159 liter) 49,38 dolláron jegyezték júliusi szállításra Londonban, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajtát pedig 49,28 dolláron a New York-i árupiacon. A Brent 49,85 dolláron szerdán, a WTI pedig 49,04 dolláron csütörtökön ütötte meg heti és egyben több mint féléves csúcsát.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.