Gazdaság hvg.hu 2016. május. 19. 14:15

Orbán üzent Matolcsynak

A miniszterelnöknek nem tetszik, hogy a jegybanki alapítványokhoz botrányos ügyek kötődnek.

A Figyelő névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, a miniszterelnöknek és környezetének "nagyon nem tetszik" hogy a jegybanki alapítványokhoz botrányos ügyek kötődnek. Egy Orbán Viktor közelében dolgozó forrás a lapnak azt mondta, "nem értik, hogyan is gondolhatták Matolcsyék, hogy titokban lehet tartani az alapítványok költéseit. Ez a mai világban nonszensz elképzelés."

Ezt némileg árnyalja egy korábbi Népszabadság-információ, miszerint Matolcsy járta ki Orbánnál az alapítványi pénzek titkosítását. A Fidesz frakcióvezetője még érvelt is amellett, miért nem közpénz a közpénz, de ez az Alkotmánybíróságot nem hatotta meg. Orbán állítólag azért rágott be Áder Jánosra, mert az Alkotmánybíróság elé küldte a titkosítást lehetővé tévő törvényt. Az alapítványok pénzköltéseivel több cikkünkben foglalkoztunk, például itt, itt, itt és itt írtunk a döntési mechnanizmusról, a támogatotti körről. Matolcsy nem értette, miért kéne lemondania. Orbán elég erőteljesen kiállt Matolcsy mellett, azt mondta, ő a legjobb jegybankelnök, akink csak lehet.

A Figyelő forrása szerint mindenesetre Orbán és környezete szerint aktívan kellett volna kommunikálni a a tényleg jó kezdeményezéseket, például a külföldi egyetemeken tanulók támogatását. Orbánékat a lap szerint azt bántja, hogy hiába van ott a lehetőség, hogy a rendszert erősítse a jegybank a pozitív kezdeményezésekkel, de mégis a pénzköltések eltussolásáról szólnak a hírek. Emiatt állítólag rosszallását fejezte ki a miniszterelnök, Matolcsy pedig azt az üzenetet kapta, hogy álljanak bele a kommunikációba, domborítsák ki az alapítáványok működésének jó oldalát, és

"védjék meg magukat, ahogy tudják".

Annál több segítségre nem számíthat az MNB, hogy a kormány a feltétlen támogatásáról biztosítja a vezetést, és az alapítványi vagyon felhasználását sem kommentálják. A lap szerint egyébként Orbán bizalma megingathatatlan Matolcsyban, "helyét a szívében más nem pótolhatja".

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.