Bár Matolcsy kormánytagként aktívan részt vett az állami vezetők juttatásainak megkurtításában, ma jegybankelnökként négyszer annyit keres, mint Orbán Viktor. A parlamentben Bárándy Gergely MSZP-s képviselő vonta kérdőre emiatt.
Egyetért-e Matolcsy György jegybankelnök azzal, hogy neki ötmillió forintos fizetés jár? – kérdezte Bárándy Gergely MSZP-s képviselő hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések órájában. Felidézte, amikor Matolcsy még kormánytag volt, azt hirdették, a 2 milliónál nagyobb fizetés pofátlanság. Indokolt, hogy most az osztrák jegybank elnökéhez hasonló fizetése van? Ön rendelt magának ötmilliós fizetést? – kérdezte.
Matolcsy György visszautasította a szóhasználatot, a törvényhozásban senki nem rendel semmit, különösen nem fizetést – mondta. "Ez nem kocsma, nem étterem, nem internetes csomagküldő szolgálat, a jegybank elnöke nem rendel törvényt" – fogalmazott.
Matolcsy szavai szerint bebizonyosodott, hogy 2010 óta a magyar állam sikeresen hajtotta végre a növekedési fordulatot, és a magyar állam vezetőit jól meg kell fizetni – közölte. Hozzátette még – az Index tudósítása szerint –, hogy a bankszférában az ő fizetése a középmezőnyhöz tartozik. Sőt, az MSZP-nek kellett volna kezdeményeznie az ő fizetésemelését.
Matolcsy György bruttó ötmilliós fizetése egyébként világszinten nem jelentős összeg, de a magyar átlagfizetésekhez képest rendkívüli. Miniszterként Matolcsy jegybanki elődje, Simor András bérét is jelentősen csökkentette.
Bárándy viszonválaszában azt mondta , "nehéz szavakat találni Matolcsy elképesztő válaszára".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.