Miután Magyarország kifizette a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitelét, immár jut pénz az erdélyi kórházprojektre is – mondta Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki 2010-ben állt elő azzal az ötlettel, hogy magyar állami támogatással hozzanak létre Erdélyben magyar kórházat. Bizonyára nem ő az egyetlen, aki téves következtetést von le a múlt heti bejelentésből, és arra számítanak, hogy beköszönt a pénzbőség időszaka. A kormány is felettébb büszke arra, hogy az IMF-fel történt szakítás után, 2010 nyarán kilépett a megsegített programországok közül, és azóta önálló válságkezelést folytat. Ám nem biztos, hogy megérte. A megszorításokat így sem tudta megúszni.

Pávatánc, uszítás és plakátözön

Javítja Magyarország hitelminősítői megítélését, hogy visszafizette az IMF-től és az EU-tól 2008-ban felvett hitel utolsó részletét – büszkélkedett Varga Mihály is, hozzátéve, hogy a hitelprogram lezárásához az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde igazán gratulálhatna. A nemzetgazdasági miniszter megjegyzése több okból meglepő. Egyrészt a hitelcsomag IMF-re jutó részét már 2013 nyarán törlesztette a magyar kormány, most az Európai Unióval szembeni adósság utolsó 1,5 milliárd euróját adta meg. Másrészt nehéz dicsérő szavakat várni Lagarde-tól azok után, hogy a magyar kormány 2011 őszétől egy éven át pávatáncot járva lebegtetett egy új megállapodást, végül az alkudozást uszító hangvételű IMF-ellenes plakátözönnel zárta le.

Fazekas István

Visszatekintve a kezdetekre, a globális pénzügyi válság első hónapjaiban a magyar kormány 20 milliárd eurós hitelkeretben állapodott meg az IMF-fel és az EU-val, végül ebből valamivel több mint 14 milliárdot vett igénybe. A program első esztendejében végrehajtott költségvetési kiigazításnak nagy ára volt. A Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány működése idején megszűnt a 13. havi nyugdíj, egyúttal néhány éves átmenettel megemelték a korhatárt, a közszférában befagyasztották a kereseteket, és elvették a 13. havi bért, továbbá a szociális juttatások inflációs korrekcióját szintén leállították. Ezeknek az átmenetieknek meghirdetett döntéseknek a többsége máig érvényben van, kivételt csak a közszféra azon területei jelentenek, amelyeken elindult valamiféle életpályaprogram. Minden más területen nyolcadik éve él a bérstop, mint ahogy a szociális kiadások többsége is be van fagyasztva. Változatlanul nincs 13. havi nyugdíj sem. Bár az Orbán-kormány az IMF-fel történt szakítást azzal magyarázta, hogy nem hajlandó megszorításokra, a korábbiakat nem korrigálta, majd pedig a nemzetközi szervezet védőhálója nélkül ő maga agyalt ki – többnyire kevésbé evidens – kiadáscsökkentő manővereket. Ezekbe a humánszféra egész ágazatai rokkantak bele.

Viszont az eredményeket, ha vannak, a nemzetközi szervezetek igenis elismerik. Az Európai Bizottság legutóbbi jelentése méltányolja, hogy Magyarország nettó külső adóssága – az államé és a magánszektoré együtt – 2009-ben a GDP 116 százaléka volt, ami 2014 végére 73 százalékra csökkent. Ezzel kétségkívül mérséklődött a magyar gazdaság sebezhetősége, mint ahogy azzal is, hogy a lakosság devizahiteleit forintosították. Legutóbbi elemzésében az IMF robusztus növekedéssel, lényegesen csökkenő sérülékenységgel jellemezte a magyar gazdaságot, mindemellett szükségesnek tartja, hogy az államadósság ütemesen csökkenjen. Ehhez azt javasolja, hogy a kormány az államháztartás hiányát 2021-ig vigye le nullára. A magyar kormányfő ezt már korábban, akár a jövő esztendőtől el szeretné érni.

Ez a stréberség szintén összefügg azzal, hogy a magyar kormány csak magára számíthat, amióta hadat üzent az IMF-nek és az EU-nak, és ajánlásaikra ügyet sem vet. Ha talpon akar maradni, túl kell teljesítenie a vélt vagy valós piaci elvárásokat, és még így sem arat körükben osztatlan sikert. Ezt mutatja, hogy a magyar állampapírokat a hitelminősítők a javuló makrogazdasági mutatók ellenére még mindig kockázatosnak tartják, és a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolják. Mindeközben az IMF-program keretében a nemzetközi szervezetekkel együttműködő Írország és Lettország már visszakerült az A osztályba, és kitört a bóvli minősítésből Románia és Izland is. Ekkora bizalmi többletet jelentett esetükben az IMF és az Európai Bizottság fokozott figyelme és pénzügyi védernyője.  A magyar kormány azonban az új hitelek felvétele során inkább megfizette az extra kockázati felárat, csak senki nem szóljon bele a gazdaságpolitikájába.

A humánus megfontolásokat nélkülöző magyar gazdaságpolitika

Nagyot fordult a világ az elmúlt években. Az IMF felismerte, hogy az erőteljes és gyors költségvetési kiigazítás túlságosan lehűtheti a gazdaságot, súlyos visszaesést válthat ki, ezért újabban ügyel a fokozatosságra. Ehhez feltehetőleg szükség volt a görögországi kudarcra is, a megszorítások és a visszaesések ördögi körének megtapasztalására. Az egykor hírhedten kegyetlen szervezet ma már a döntések szociális hatásait is mérlegeli. A pénzügyi válságot követően 27 országgal kötött megállapodást, ezek utóellenőrzése során sikerként könyvelte el, hogy általában sikerült fenntartani, esetenként növelni a szociális kiadások válság előtti szintjét. Magyarország nem tartozik közéjük. Sőt, ma már az IMF és az EU hiányolja a humánus megfontolásokat a magyar gazdaságpolitikából.

Stiller Ákos

Az Európai Bizottság sokadszor bírálja – egyebek mellett – az alacsony jövedelműek túlzott adó- és járulékterheit, a gyenge szociális védelmet, a közmunka túlsúlyát az érdemi foglalkoztatást támogató eszközök fölött és Európa legrövidebb, mindössze három hónapig tartó munkanélküli segélyét, ám hiába. Az egészségügyben és az oktatásban végrehajtott megszorításokat pedig szinte valamennyi nemzetközi szervezet túlzásnak tartja. Mindkét ágazat a különutas magyarországi pénzügyi konszolidáció áldozata, épp úgy, mint azok, akik alacsony béren vagy szociális juttatásokon tengődnek.

Ami a válság mélységét illeti, a magyar gazdaság tavaly érte el ismét a 2008-as szintet, viszont a háztartások fogyasztása még 7 százalékkal elmaradt tőle. Főbb riválisai közül Lengyelország és Szlovákia elszáguldott mellette. A helyreállítás Görögországot és Ciprust leszámítva az európai programországok mindegyikében megtörtént. A háztartások fogyasztása Lettországban és Romániában már meghaladja a válság előtti szintet, Portugáliában elérte, Cipruson pedig megközelítette azt. Vagyis a magyar gazdaság teljesítménye ebből a szempontból egyáltalán nem kiemelkedő. Azzá tehetné, hogy az államadósság immár negyedik éve csökken, csakhogy itt is akadnak zavaró elemek. Ilyen a magán-nyugdíjpénztárakban megtakarított összegek állami konfiskálása és az államadósság év végi csökkentésének kimutatására végrehajtott elszámolási trükkök sorozata, amire az uniós elemzés utal is.

Szakítva a korábbi gyakorlattal az IMF újabban a fokozatosság híve, a versenyképesség javítására, a növekedés összetevőinek megerősítésére koncentrál, utóbbiba beleérti a pénzügyi rendszer rendbetételét is. Ezzel szemben a magyar program a Gyurcsány–Bajnai-periódusban még erőteljes, orrnehéz kiigazítással kezdődött, amelyet csupán néhány növekedést bátorító adó- és járulékcsökkentés volt hivatott ellensúlyozni. A pénzügyi válság ezzel együtt 2009-ben súlyos recesszióba torkollott. A megszorításokban sokkal inkább a maastrichti szemlélet, a brüsszeli szándék tükröződött, mint az IMF szabálykönyve. Az államadósság számszerű növekedésének megállítását a nemzetközi pénzpiac a visszaesés ellenére honorálta, a Bajnai-kormány már 2009 nyarán képes volt új hitelt felvenni a nemzetközi pénzpiacon. Erre építve mondhatott búcsút egy évvel később az Orbán-kormány  az IMF-nek. Voltaképpen a GDP 0,3 százalékán különbözött össze vele.

A megszorításokra aztán a Széll Kálmán-terv rátett néhány lapáttal, az egyensúly javítása érdekében az Orbán-kormány szisztematikusan beáldozta a jövendő növekedés fontos forrásait. Bankrendszerét valósággal lerabolta, azt a külföldi tulajdonosok tőkésítették fel, nem a magyar állam. A gazdaság versenyképessége gyorsan romlott, az állami beavatkozások az üzleti környezetet szétzilálták. Ez is közrejátszott abban, hogy Magyarország 2012-ben nem tudta elkerülni a második recessziót. Azóta sajátos, extenzív jellegű pályára állt, a növekedést 2014-ben és 2015-ben főleg az uniós támogatások özöne, a belőlük megvalósított állami beruházások sora, valamint a közfoglalkoztatás felfuttatása fűtötte. Az új hitelek felvételét és a működőtőke-beáramlás elakadását uniós ingyenpénz váltotta ki. Ezek idei csökkenésével a gazdasági növekedés üteme a legutóbbi elemzői prognózisok szerint 2,5 százalékra, vagy az alá esik.  

Ez a jövőt felélő, a humánszférát sanyargató, extenzív fejlesztési pálya nem az IMF receptje. De nem is Brüsszelé. Mindemellett jellemző, hogy a magyar kormány tagjai már-már rögeszmésen törekednek arra, hogy elismerést csikarjanak ki tőlük. Vagyis azoktól, akiket az elmúlt hat évben kioktattak, becsmérlő szavakkal illettek, meghazudtoltak, ajánlásaikat semmibe vették.