Gazdaság MTI 2016. március. 24. 21:51

Kormányzati milliárdokat kaphat Győr az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz

Több mint kilencmilliárd forintot szán a kormány a győri XIV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz (EYOF) kötődő infrastrukturális beruházásokra és fejlesztésekre. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

A beruházások és fejlesztések építtetőjeként a Széchenyi István Egyetemet jelölték ki, hozzátéve: az elkészült létesítmények a fesztivál után kollégiumi elhelyezés és egyéb utóhasznosítás céljából az egyetem vagyonkezelésébe kerülnek, amely köteles azokat üzemeltetni, karbantartani.

A kormány hatmilliárd forintot biztosít a központi költségvetésből a beruházásokra. A fennmaradó hárommilliárd forintot önerőből kell előteremtenie a győri önkormányzatnak – olvasható a kormányhatározatban.

Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye. A győri fesztivált 2017. július 23-a és 30-a között rendezik meg, várhatóan körülbelül háromezer, 14 és 18 év közötti résztvevővel.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

zöldhasú
Hirdetés