Az adatkérelmi tiltást rögzítő törvénymódosítás ratifikálása felett tétovázó köztársasági elnököt beelőzve, Bodokyék publikálták, hogyan vesztette el a jegybanki pénzek egy része a közpénz jellegét. Üljön le, mielőtt a listába belefeledkezik!
Az Átlátszó két, összesen 258 soros listát perelt ki a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bankból, melyek a jegybank Matolcsy-korszakának első 13 hónapjában meghozott igazgatósági határozatok többségét tartalmazza. Mint az erről szóló bejegyzésükben írják: ezekből a listákból "világosan kiderül, hogy úgy vesztette el a közvagyon jellegét az MNB alapítványainak pénze, hogy annak jelentős részét eleve csak az MNB közreműködésével költhették el".
A már ismert budapesti, tiszaroffi és kecskeméti ingatlanvásárlásokat is megtalálni a listán, meg a GIRO megvásárlásától a Lajkó Félixnek szánt hegedűn át egy Brueghel-képig és hat Pallas Athéné-alapítványnak juttatott vagyig sok mindent. Amíg Áder János köztársasági elnök gondolkodik, hogy visszaküldje-e a közpénz jellegét vesztő jegybanki alapítványi pénzekről szóló törvénymódosítást, az Átlátszó a kiperelt listát közkinccsé tette.
Böngésszen és ámuljon!
Az MNB 2013-as igazgatósági határozatait letölheti innen (PDF)
Az MNB 2014-es igazgatósági határozatait letöltheti innen (PDF)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.