A háromszintes, B8 nevű sörözőnek az őszi szemeszter indulását követően kelt híre a műszaki egyetem környékén. Nem is a látvány, inkább a szolgáltatás tér el alapvetően a megszokottól – a családias kis söröző valójában három nagyobb szoba, ahol kettőben lényegében azt csinálnak a vendégek, amit akarnak. Egy kivetítőt is anélkül lehet használni, hogy a tulajdonos rájuk szólna: ideje új kört rendelni a főként angol típusú (ale) kézműves sörökből. Arra nem számítottunk, hogy egy régi ismerőst találunk a pult túloldalán.

2013 tavaszán a külföldön szerencsét próbáló magyarokról szóló El lehet menni cikksorozatunk egyik része éppen Krisztiánról szólt, aki azért ment ki Angliába, hogy ott kibéreljen egy pubot. Az országot jól ismerte, korábban öt évet élt ott, végigmászta a bárvilági ranglétrát. Előzőleg évekig próbálkozott itthon is, de Magyarországon végig azzal szembesült, hogy a jogszabályok és az adók nem segítik, hanem nehezítik a céges működést. "Semmi nem motivál, hogy tovább folytassam. Az nekem nem elég hajtóerő, hogy túléljem a mát, és nemhogy öt, de még egy évre sem tudok előre tervezni” – indokolta anno az elhatározását.

A lengyelekkel meg volt elégedve, magyar dolgozója lelécelt

Ismer valakit, aki kivándorolt, külföldön vállalt munkát, esetleg ott fogott vállalkozásba, de aztán pár év múlva hazatért? Vagy önre illik ez? Kérjük, írjon nekünk az onlinegazdasag@hvg.hu címre. A ki lehet menni után lassan felgyűlhet annyi eset, amiből meg lehet rajzolni a haza is lehet jönni példatárat.

Eredetileg úgy volt, hogy a déli parton, Southampton környékén bérel majd egy pubot a Fuller’s-től. A sörgyár mellett lecövekelt, a helyszín mellett nem – meséli. A Fuller’s-nek saját pubhálózata van a szigetországban, és amikor elfogadta Krisztián jelentkezését, megvizsgálta a terveit, a végzettségét és a tapasztalatát, közösen keresni kezdték a számára is megfelelő, elérhető pubokat. A cég megmutatta portfóliója azon szeletét, mely rövid időn belül felszabadul és bérelhetővé válik. A listából kiválasztott helyet aztán részletesen is bemutatta (például hogy mekkora forgalmat ad az étterem része, a bár), és lehetővé tette, hogy mint potenciális leendő bérlő, bármelyikben kipróbálhassa magát. „Odamész, dolgozol és megbizonyosodsz róla, hogy a terveid és a helyi lehetőségek mennyire állnak közel egymáshoz” – magyarázza a kihelyezési rendszer működését Krisztián. Fizetség ezért nem jár, de több hasznot jelenthet az, hogy így nem vehetsz zsákbamacskát.

Több helyen is járt, végül Bristolban állapodott meg és egy 60 férőhelyes, étteremmel is rendelkező klasszikus pub menedzsere lett. A pult két állandó kiszolgálót igényelt, az étterem négy felszolgálót, a konyha pedig három szakácsot.

A munkaerőpiac gyorsan változó és kíméletlen. Olyan, ahol „valamilyen munkát könnyű találni, de a megfelelő munkát keresni kell” – jellemzi a helyzetet Krisztián. Több lengyel dolgozót is alkalmazott, meg is szerette őket, mert „jól dolgoznak, szorgalmasak, és állandóan azzal jöttek, hogy még több órát kérnek”. Magyarokat viszont egyetlen eset kivételével nem alkalmazott. (Az illetőt a kezdése utáni harmadik nap délelőttjén a reptéren érte utol telefonon, amikor már bent kellett volna kezdenie. A férfi hazautazott.)

Kint erősebben, gyorsabban kell melózni

Krisztiánnak a kiutazás utáni negyedik hónapban lett először pozitív a bankszámlája. Korábban is sok minden aprósággal kiegészítette a mindenkori fő munkáját, így nem meglepő, hogy ott is talált egy kis mellékest: összeterelte a bristoli bárokat egyetlen nagy közösségi helyre, ebből lett a ma is működő iNight Bristol. Elmondása szerint nem a haszonszerzés vezérelte, sokkal inkább az, hogy a bulizni indulók számára összeszedje, hol mi van éppen, mi mennyibe kerül, milyen akciók vannak, milyen zenék szólnak, mikor, hol van tematikus est, és ki éppen a klubban fellépő előadó. „Ez csak egy poén volt, megnézegettem, hogy mit lehetne ezzel csinálni” – meséli Krisztián.

Így megy ez

Krisztián jó helyzetfelismerését jól példázza az az eset, amikor a B8-ba betért egy nem sokkal korábban az ebédjét befejező férfi. A rendelt sör helyett egy másikra beszélte rá a vállalkozó, a vendég pedig elégedett volt. Végül – tudtán kívül – aztán azzal az információval köszönte meg csak igazán Krisztián figyelmességét, hogy elmesélte: a szemben lévő épületben egy digitális nyomda működik. Nincs kiírva, az utcában nem is reklámozzák magukat, de Krisztiánnak éppen rájuk volna szüksége, hogy a környéken működő kis szolgáltató cégeket egy kis reklámmagazinba összeterelhesse. Nála így megy ez.

Szerinte melózni ott is ugyanazt jelenti, mint Magyarországon. Csak kint erősebben és gyorsabban kell. „Többet kerestem, és az életminőség is más – leginkább abban nyilvánul meg, hogy mit tudsz kezdeni magaddal.” Aztán azt is megtanulta, hogy ha odakint él az ember, akkor a fontot forintra átszámolni sosem érdemes. Különben nem hiszi el, hogy havi 1500 fontból – ami több mint 600 ezer forint - nem lehet elérni „azt a minimumot sem, hogy jól érezd magad és biztonságban legyél”. Ehhez szerinte havi 2500 font alatt nehezen jut közel az ember még akkor is, ha Londont messziről elkerüli. „Ez a minimum – meg az, hogy jó legyen az angolod”. Ez magyarázza, hogy Angliában a legtöbb bevándorló miért tartja a legjobb befektetésnek az angol tanfolyamra beiratkozást.

Majdnem fél évvel a kiköltözése után érkezett meg Krisztián felesége a bristoli bérlakásba. Rita gyorsan megtalálta Bristolban a maga munkáját, hetek alatt beálltak egy kényelmesebb életritmusra; sokat kirándultak, hétköznapivá váltak az éttermi vacsorák, más is – szóval a dolgok jól alakultak. Aztán kiderült, hogy Ritának a családjához való ragaszkodása erősebb, mint gondolták, ráadásul az sem volt túl megnyugtató, hogy az áhított saját ház megszerzése is szinte elérhetetlen távolságban volt tőlük. Végül közösen döntöttek úgy, hogy hazaköltöznek Magyarországra, merthogy „itthon kell gyökeret eresztenünk”.

A felesége hazajött, ő pedig, mivel „annyira gyorsan nem lehetett onnan kiszállni”, hónapokig még kint maradt elvarrni a szálakat. Rendezte a Fuller’s felé a kötelezettségeit, felmondta a szerződéseket, eladta az autót, a bútorokat. 2015-ben júliusában úgy utazott haza, hogy a mérlege szerint az előzetes tervei háromnegyedét így is elérte, és „anyagilag pozitívan” jött ki a történetből. „Ma sem tudnék olyat mondani, ami a kinti munkában és a hétköznapi lehetőségeket nézve ne tetszene. De az nem ment, hogy ott alapítsunk családot” – emlékszik vissza Krisztián.

A B8

Július elején érkezett haza, a hónap végén már el is indult a kézműves sörbár és pálinkaház, további egy hónappal később pedig némi felújítás és átfazonírozás után meg is nyílt a B8 a Bercsényi utcában. Ami korábban is söröző volt, csak a 80-as évek hangulatát árasztó „egyszerűbb helyként”.

A kínálatot, az olcsó söröket lecserélte, a helyüket angol típusú kézműves sörök és jó nevű pálinkák vették át. Egy sör + 0,2 dl pálinka – ez a kombó jól működik, és 6 hónap után is látszik, hogy a modell működik. Ha a környéken lévő árakhoz képest akár 200 forintot is tudnak spórolni egy üvegen, „akkor szívesen jönnek ide az egyetemisták. Csak idő kell, hogy megtöltsük mind a három szintet, de nem sietek, mindent kifejezetten az egyetem közelségére építek” – magyarázza Krisztián. A pince és a galéria a bevétel maximalizálása helyett azonban elsősorban a közösségépítésre fókuszál; előbbiben „ha lemész, saját zenéd van, saját tévéd, és azt csinálsz, amit akarsz, persze ésszel” filozófia érvényesül, utóbbi pedig kapott egy szabadon használható kivetítőt. Már vannak kis társaságok (építészek, hegesztők, informatikusok), akik napközben is betérnek egy-egy laptoppal és a projektort használva megbeszélik az aktuális problémáikat – egy-egy kör kávé vagy sör mellett.

A B8 Krisztián szemével nézve azonban még nincs teljesen készen. Nem a vendégszám miatt. „Azt akarom elérni, hogy aki bejön ide, azt gondolja a kínálatot meglátva, hogy „Te atyaúristen!” Ehhez több jó kézműves sörmárkát akar és még nagyobb pálinkakínálatot. Ha ezzel meglesz, akkor talán a cégérben lévő B-betű a Bercsényin túl Bristol mítoszát is jelzi majd.