2016. február. 10. 20:39 MTI Utolsó frissítés: 2016. február. 10. 20:35 Gazdaság

Súlyos kijelentést tett két fejes az olajár zuhanásáról

A kőolaj árát egyebek között a termelés visszafogásával lehetne ismét emelkedésre bírni, viszont úgy tűnik, nincs piaci szereplő, aki ezt megtenné.

Sem az OPEC, sem pedig a szervezeten kívüli olajtermelők, így Oroszország sem fogja csökkenteni az olajtermelését - közölte Bob Dudley, a BP vezérigazgatója szerdán egy londoni nemzetközi energia fórumon. "Rövid távon biztosan nem lesz termeléscsökkentés" - vélekedett az olajvállalat vezetője. 

A londoni konferencián hasonlóan fogalmazott a Rosznyefty orosz olajvállalat és egyben a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett olajcégének vezérigazgatója is. Igor Szecsin szerint igen kétséges, hogy megállapodás születne az olajtermelők között a termeléscsökkentésről. "Ugyan már, ki csökkentene?! A szaúdiak, vagy az irániak, esetleg Oroszország egyedül?" - tette fel a kérdést. 

Januárban rekordszintű, napi 10,88 millió hordó volt az orosz olajtermelés, 1,5 százalékkal múlta felül a decemberit. Eközben az OPEC januári olajtermelése napi 32,33 millió hordó volt, 131 ezer hordóval több, mint decemberben. Az olaj jegyzése 10 éves mélyponton van, ára 2014 közepe óta 70 százalékkal zuhant.

 

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.