A kormányinfó mintájára helyi korrupcióinfóval jelentkezik az LMP. Az első, csütörtöki sajtótájékoztatóra egy titkos hangfelvételt ígértek, amelyen fideszes politikusok maguk mondják el, hogyan működik valójában napjaink közbeszerzési rendszere.
Heti korrpucióinfóval jelentkezik csütörtöktől a kormányinfó mintájára az LMP – írta Hadházy Ákosra, a párt antikorrupciós szakszóviőjére hivatkozva az Index.
Hadházy Ákos szerint a tájékoztatókból kirajzolódik majd, hogy az eddig bemutatott korrupciós esetek nem kivételek, hanem ez maga a szabály.
Hadházy állítja, akkora muníció áll rendelkezésére leleplező információkból, hogy egy évre el tudja látni a korrupcióinfókat. A fideszesből lett LMP-s politikus azt szeretné bemutatni, milyen visszaélések történnek a közbeszerzéseket kiíró tárcáknál, hogyan házalnak a Fidesz-közeli cégek előre megnyert projektjeikkel, és hogy mindezt hogyan támogatják az önkormányzatok mint megrendelők. Olyan ügyekre is kitér majd, amelyekben rendőrséig vizsgálat indult, de valahol elakadt az ügy.
Az első, csütörtöki sajtótájékoztatóra Hadházy egy titkos hangfelvételt ígért, amelyen fideszes politikusok maguk mondják el, hogyan működik napjainkban a közbeszerzés rendszere.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.