Magánvagyonukkal felelhetnek a kft-tagok a törzstőkeemelés elmulasztásáért
Ha nem emelik fel a kft-k az előírt 3 millió forintra törzstőkéjüket, a tagok magánvagyonukkal is felelhetnek a társaság tartozásaiért, és nem vehetnek fel osztalékot - mondta Balsai István ügyvéd az M1-en.
2016. március 15-ig kell megemelni a törzstőkéjüket a 2014. március 15. előtt alapított kft-knek, illetve legalább meghatározni a társasági szerződésben az emelés dátumát. Ennek elmulasztása esetén a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást is indíthat, aminek bírság is lehet a vége. A legtöbb kft a 2014. március 15. előtt érvényes 500 ezer forintos minimális törzstőkével működik Magyarországon. Az emelést több módon is történhet, például úgy, hogy a tagok maguk emelik meg a tőkét, vagy elszámolják a nyereség terhére.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.