Megtörtént az elképzelhetetlen: megszorításokat akar a kuvaiti emír
A költségvetési kiadások csökkentését sürgette és hatékonyabb költséggazdálkodásra szólított fel szerdán a kuvaiti emír.
Lépéseket kell tenni és programokat indítani annak érdekében, hogy sikerüljön megbirkózni az alacsony olajárak miatt visszaeső költségvetési bevételek okozta nehézségekkel – közölte Szabah al-Ahmed-al-Szabah kuvaiti emír.
Megfigyelők szerint az uralkodó igyekszik előkészíteni a terepet politikailag kényes intézkedések megtételére, mint például az energia- és élelmiszerár-szubvenciók csökkentése.
A kiadások lefaragására tett első lépés az volt, hogy felfüggesztettek minden külföldi tanulmányutat. Korábban az uralkodó elrendelte az udvar és az alá tartozó intézmények kiadásainak felülvizsgálatát.
Az április 1-jén kezdődő, tavaly júliusban elfogadott költségvetés 8,18 milliárd dináros, azaz 27 milliárd dolláros deficitet irányoz elő, ez az összkiadások csaknem fele. A költségvetés elkészítésekor azonban még 45 dolláros olajárat vettek alapul, azóta viszont a Brent típusú olaj ára 28 dollár alá esett.
A kuvaiti sajtó már októberben azt írta, hogy közel kétszeresére emelkedhet a benzin ára, és a kormány várhatóan társasági adót vet ki a vállalatokra.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.