További 165 magyar nyugdíjas havi 500 ezer forintban részesül, de a nyugdíjasok fele havi 100 ezer forint alatti összegből kell hogy kijöjjön.
Év elején még 1,3 millió forint volt a topnyugdíj Magyarországon, most azonban úgy tűnik, lett még egy nyugdíjmilliomosa az országnak. A nyugdíjbiztosítási igazgatóság adatai szerint két ember is van, a nyugdíjuk átlagosan csaknem másfél millió forint. (Ez öregségi nyugdíjat jelent.) Pontosan nem lehet tudni, hogy mennyit visz haza egyik és másik, tehát elképzelhető az is, hogy egyikük 2 millió forinthoz is közeli juttatásban részesül, de az is lehet, hogy mindegyikük másfél millió forint körüli járadékot kap.
A Pénzcentrum közli azt is, hogy 165-en vannak, akiknek az apanázsa meghaladja a havi félmillió forintot.
Kicsivel több mint 2 millió ember kap öregségi nyugdíjat hazánkban. Ezeknek durván a fele havi 100 ezer forint alatti juttatással kell hogy beérje, de 870 ezren vannak, akik 100-250 ezer forint közötti összeggel számolhatnak.
A magyar nyugdíjasok közül egyébként arányaiban kevesebb a szegény, mint például az osztrákok, amerikaiak, britek között. Hogy miért van ez így, erről itt írtunk.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.