Gazdaság hvg.hu 2015. december. 04. 16:05

Tagadja az államkincstár, hogy miatta késnek a fizetések

Nem a Magyar Államkincstár a felelős a közalkalomazottak bérének esetleges csúszásáért - írta közleményében a szervezet. Arra a sajtóhírre reagáltak, miszerint a kincstárnál nem megy zökkenőmentesen a szoftverfrissítés, ezért több százezer embernek késik a fizetése.

Csúszás nélkül, időben készítette el a központosított illetmény-számfejtő rendszer (KIRA) a számfejtést, illetve az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat - közölte a Magyar Államkincstár. 

Hozzátették, hogy az adatokat a kincstár december 2-án átadta a kifizető intézmények, vagyis a munkáltatók részére és a munkabér indítását, mint eddig is, ezek az intézmények végzik a saját bankszámláikról.

Horváth Szabolcs

A közlemény arra reagált, hogy korábban az Index azt írta, nem megy zökkenőmentesen a Magyar Államkincstárnál annak a bérszámfejtő szoftvernek az átállása, amely 900 ezer közszférában dolgozó ember fizetését kezeli, ezért több százezer alkalmazottnál késik a novemberi bérek utalása.

A portál szerint bár a törvény szerint a közszférában dolgozóknak minden hónap 10-ig meg kell kapniuk a fizetésüket, több kórházban is előfordult, hogy az októberi bért egy teljes hónappal később folyósították.

Az államkincstár most azt közölte, hogy az illetmény-számfejtő rendszerek közötti átállás megkönnyítésére lehetőséget biztosított az intézményeknek, hogy még a régi (KIR3) rendszerben elutalhassák az előre látható kifizetéseiket a november 5-16. közötti átállási időszakban és erről időben, körlevélben tájékoztatták az intézményeket.
 
Az államkincstár azt is közölte, hogy a jogszabályban előírt határidők eltérhetnek az intézményekben eddig kialakított utalási gyakorlattól. Azokat, akik fizetési késedelmet tapasztaltak, arra kérik, jelezzék ezt a kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mail címen.

"Ilyen esetben a kincstár haladéktalanul felveszi az érintett intézménnyel a kapcsolatot és tisztázza a késedelem valódi okát. A kincstár munkatársai továbbra is azon dolgoznak, hogy az érintettek a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően időben megkapják járandóságukat" - tették hozzá.

A Magyar Államkincstár határidőre elkészítette a novemberi főszámfejtést, az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat, amelyeket december 2-ig elküldött a kifizető intézményeknek - írta közleményében a kincstár. A munkabért – ahogyan eddig is, ezek az intézmények indítják el a saját banki számlájukról. A Kincstár tehát nem felelős a sajtóban az utóbbi napokban említett állítólagos csúszásokért.
 
Nincs tehát csúszás, a számfejtés az előírásoknak megfelelően a tárgyhónap utolsó munkanapján indult. A központosított illetmény-számfejtő rendszer (KIRA) időben készítette el a számfejtést, az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat. A listákat, állományokat 2015. december 2-án a Magyar Államkincstár átadta az intézmények részére, melyről az e-Adat rendszeren keresztül tájékoztatást is küldött. A munkabér indítását, mint eddig is az intézmények végzik.
 
Az illetmény-számfejtő rendszerek közötti átállás megkönnyítésére a Kincstár - rendkívüli fejlesztéssel - lehetőséget biztosított az intézményeknek, hogy még a régi (KIR3) rendszerben a november 5-16. közötti átállási időszakban jelentkező, és az előre látható kifizetéseket elutalhassák. Erről időben, körlevélben tájékoztatta az intézményeket.
 
Valamennyi intézményben - a jogszabályokban foglaltak szerinti - a közszolgálati jogviszonnyal rendelkezőknek a hónap 5., a közalkalmazottaknak és a munkatörvénykönyve hatálya alá tartozó foglalkoztatottaknak a hónap 10. napjáig kell megkapniuk a munkabérüket.
 
A Kincstár felhívja mindenki figyelmét arra, hogy a jogszabályban előírt határidők eltérhetnek az intézményekben eddig kialakított utalási gyakorlattól. Ezúton is kérjük azokat, akik fizetési késedelmet tapasztaltak, jelezzék ezt a Kincstár honlapján lévő kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mail címen. Ilyen esetben a Kincstár haladéktalanul felveszi az érintett intézménnyel a kapcsolatot és tisztázza a késedelem valódi okát.
 
A Kincstár munkatársai továbbra is azon dolgoznak, hogy az érintettek a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően időben megkapják járandóságukat.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>