A Metropol már a BKV utáni időkre készül
A Metropol ingyenes napilap kiadójának közleménye szerint már készülnek arra, hogy év végén lejár a szerződésük a BKV-val, és már ki is építették az ottani terjesztést kiváltó terjesztői modellt.
Megjegyzéseket fűzött a Metropol című ingyenes napilap kiadója a Népszabadság hétfőn megjelent híréhez, amely szerint a Simicska Lajos érdekeltségének számító, magát reklámokból fenntartó újsággal a BKV nem fogja meghosszabbítani az aluljárókban terjesztésről szóló szerződést. A napilap azt írta, hogy a BKV felülről érkező politikai nyomásnak engedve dönt majd így, és érzékeltette, hogy ez is része annak a folyamatnak, amely során az Orbán Viktorral az elmúlt egy évben rossz viszonyba kerülő Simicska érdekeltségeit a kormányzat igyekszik kedvezőtlenebb helyzetbe hozni.
A Metropol kiadója azt írja reagálásában, bár a tíz évre szóló BKV-szerződés valóban lejár az év végén, szerintük a veszteséges közlekedési társaság aligha engedheti meg a szerződés megszűnéséből fakadó százmilliós bevételkiesést (a Népszabadság szerint havi 8,7 milliót fizet most a napilap a BKV-nak azért, hogy az aluljárókban terjesztők és újságos állványok lehessenek). Ha pedig tendert ír ki a metróállomásokon történő ingyenes lapterjesztésre, azon a Metropol is indulni fog – írják.
A közlemény szerint a Metropol kiadója számolt azzal, hogy nem újítják meg velük a szerződést, ezért "július óta alternatív fővárosi terjesztési rendszert építettünk fel", így az új, tesztüzemben, több rikkanccsal működő rendszer állításuk szerint ugyanolyan elérést biztosít a metróállomások és a főbb tömegközlekedési útvonalak mentén, mint a régi.
Azt írják továbbá, hogy a Metropol teljes példányszámának alig a negyede talál jelenleg gazdára a BKV hálózatának igénybevételével: az országosan 1076 terjesztési pont közül csak 384 van Budapesten, és ebből csak 65 helyszínt használnak a BKV területén. És a jövőben még több helyszínen terjesztenék a lapot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.