Gazdaság hvg.hu 2015. november. 24. 11:52

Az Easyjet és BA törölte az összes idei Sarm-es-Sejk-i járatot

Az Easyjet 2015-re törölte az összes, Sarm-es-Sejk-be, vagy onnan visszafelé foglalt légijáratot, az utasok visszakapják a pénzüket. Ugyanilyen tartalmú bejelentést tett a British Airways is.

Nagyjából ötezer utas fog teljes visszatérítést kapni, miután az Easyjet törölte az idei Sarm-es-Sejket érintő járatait, ez az az egyiptomi üdülőhely, ahol október végén terrorakcióban semmisítettek meg egy orosz utasszállító gépet.

Az Easyjet a Guardian szerint a folyamatos biztonsági aggodalmakkal magyarázza a döntést. Ez az első légitársaság, amely már az összes idei járatot törli, egészen pontosan november 25. és január 6. között biztosan nem repül az üdülőhelyre.

Ugyancsak kedden jelentette be a British Airways, hogy ők is törlik a Sarm-es-Sejket érintő járataikat, mégpedig egészen január 14-ig – erről a Sky News számolt be.

A Guardian megemlíti, hogy két további légitársaság, a Thomas Cook Airlines és a Thomson Airways egyelőre december 10-ig és  december 9-ig függesztették fel a Sarm-es-Sejkbe induló járatokat. A Monarch légitársaság pedig december 19-ig szünetelteti ezeket a járatokat.

Az orosz Metrojet légitársaság utasszállítóját 224 emberrel a fedélzetén októberben robbantották fel pokolgépes merénylettel, miután hazaindult az egyiptomi üdülőhelyről. A bombamerényletért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.

A Wizzair nemrég azt közölte, hogy november 28-tól határozatlan időre felfüggeszti a másik egyiptomi üdülőhelyre, Hurghadába induló járatait. Ez a célállomás csak májustól szerepel a Wizzair budapesti kínálatában, heti egy alkalommal indult a gép.

A Wizzair-döntést megelőzően ismerte el az orosz kormány, hogy gépük nem műszaki vagy emberi hiba, hanem terrorakció miatt semmisült meg.

November 19-én egy Hughada felé tartó lengyel gép hajtott végre kényszerleszállást bombafenyegetés miatt. Mint utóbb kiderült, a fenyegető utas csak viccelődött, járata mégis soron kívüli leszállást hajtott végre a bulgáriai Burgasban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.