Gazdaság hvg.hu 2015. november. 17. 13:17

"Az Ab erkölcsileg megsemmisült" - tüntettek a Quaestor-károsultak

Kedden az Alkotmánybíróság előtt új törvényért, de a korábbi törvény végrehajtásáért is demonstráltak az átvert Quaestor-ügyfelek.

Teljes kártalanítást, a károsultak kárpótlásáról szóló törvény végrehajtását, illetve új törvény megalkotását követelték Questor-károsultak kedden az Alkotmánybíróság (Ab) épülete előtt.

A csoport eredetileg azért hirdetett demonstrációt keddre az Ab épülete elé, mert a bíróság korábbi közlése szerint ekkor hozott volna döntést a testület a Quaestor-törvény ellen benyújtott alkotmányossági kifogásokról.

Ugyanakkor a sajtóban időközben már napvilágot látott, hogy az Ab már megsemmisítette a jogszabályt. A demonstráción ezt Himmer Éva aktivista úgy értékelte: az Alkotmánybíróság erkölcsileg megsemmisült.

Quaestor-károsultak korábbi tüntetése
Stiller Ákos

Mint arról beszámoltunk, az Alkotmánybíróság keddi határozatával a Quaestor-ügyfelek kártalanításáról szóló törvény több rendelkezését is alaptörvény-ellenesnek minősítette. A testület szerint túlságosan szűken határozták meg a kárrendezésre jogosultak körét, és a bankokra sem kellett volna rátolni az egész cehet. A törvényhozóknak lehetőségük van a jogszabály újraírására.

A Quaestor-károsultak zárt Facebook-csoportjában közzétett gyorselemzés szerint az Ab döntése rámutat arra, hogy a megsemmisített szakaszok nélkül a törvény nem életképes, ezért a kormánynak és a parlamentnek joga és lehetősége is van az alaptörvénnyel össze nem egyeztethető törvényi szakaszok kijavítására.

Mint írták, a kormány előtt ott a lehetőség, hogy olyan módosításokat terjesszen az országgyűlés elé, ami megfelel az alaptörvény elvárásainak, állami „lőfinanszírozást biztosít a kártalanításhoz és megszünteti az indokolatlan megkülönböztetést a károsulti körök között (vagy kellően megindokolja a saját megkülönböztető álláspontját). Ugyanakkor a kormány dönthet úgy is, hogy ő megpróbált egy károsulti körnek segíteni, de nem sikerült, ezért eláll a további kísérletezéstől.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.