2015. november. 13. 09:08 MTI Utolsó frissítés: 2015. november. 13. 10:02 Gazdaság

Itt a magyar GDP-adat, igazuk lett a londoni elemzőknek

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A növekedést alapvetően az ipar valamint a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás teljesítményének bővülése okozta – írta a KSH.

A naptárhatással kiigazított és rendkívüli tényezőktől megszűrt adatok szerint a harmadik negyedévben 2,2 százalékos volt a gazdaság teljesítményének emelkedése az előző év azonos időszakához viszonyítva a második negyedévi 2,4 és az első negyedévi 3,1 százalékot követően.

A londoni pénzügyi elemzők korábban egybehangzóan azt várták, hogy lassul a harmadik negyedévben a magyar gazdaság növekedési üteme, ennek mértékéről azonban jelentősek eltértek a prognózisok. A City elemzőinek előrejelzései 2,1 és 2,6 százalék között mozogtak.

Az elemzők előrejelzése a gazdasági növekedés lassulását vetíti előre, hiszen az első negyedévi 3,5 százalék után az egész évre 2,9-3,0 százalék közötti GDP-növekedést várnak. Az Európai Bizottság Magyarországnak idén 2,9, jövőre 2,2, 2017-ben pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést jósol az úgynevezett őszi gazdasági prognózisában, ami összhangban van a magyar kormány előrejelzésével.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.