Az Európai Bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy a nem magyar állampolgárságú, helyben lakó földművesek is részt vehessenek a hétfőn induló földárveréseken – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Közölte azt is, hogy további 20 ezer hektár földet is árverésre bocsátanak, valamint, hogy a nagycsaládosok gyermekeinek ingyenessé tennék az útlevél kiállítását. Lázár szerint a kormány szükség esetén a magyar-román határon is kész, és képes rövid időn belül műszaki határzárat létesíteni. Kiderült: Orbán Viktor név szerinti jelentést kért arról, ki az a 222 földművesnek számító uniós állampolgár, aki vásárolhat magyar termőföldet a hétfőn induló állami földárveréseken.
Az MSZP és a Jobbik jelentette fel a magyar kormányt az EB-nél, amely a konzultáció keretében jelezte, ragaszkodik ahhoz, hogy a külföldiek is vásárolhassanak földet, de a két ellenzéki párt feljelentését elutasítja – mondta Lázár János a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, ami szám szerint a harmincadik Kormányinfo.
Ingyenes útlevél
Eddig 10 milliárd forintnyi hiteligény érkezett be a Budapest Bankhoz, ezeket a pénzintézet jóvá is hagyta. Lázár János szerint az új földtulajdonosoknak lehetőséget teremtenek arra, hogy rendszeresen felülvizsgálhassák a földbérleti díj mértékét, azt azonban a piaci viszonyoknál magasabb árban nem határozhatják meg.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár arról is beszélt, hogy a nagycsaládosok gyermekeinek biztosítanák az ingyenes útlevélhez jutást, a rezsicsökkentés újabb elemeként. A kormány a jövő héten tárgyal a családtámogatás rendszeréről, a családi otthonteremtési kedvezményről, a nemzetgazdasági tárca pedig egy lakáspolitikai csomaggal is készül.
Bármikor lehet kerítés a román határon is
A kormány szükség esetén a magyar-román határon is kész és képes rövid időn belül műszaki határzárat létesíteni – erősítette meg Lázár. A tárcavezető azt mondta, ha Ausztria és Szlovénia is kerítést épít, van esély arra, hogy az illegális bevándorlók Szerbiából a magyar-román határ felé veszik az útjukat. A magyar kormánynak erre az esetre is van terve, amely alapján kész és képes megvédeni a határt – közölte, hangsúlyozva azonban, hogy csak végső esetben kezdik meg a kerítésépítést a magyar-román határszakaszon.
Lázár János azt is megismételte, hogy Magyarország nem fogad visszatoloncolt bevándorlókat. A Miniszterelnökség vezetője többször is hangsúlyozta: "mi nem a bevándorlás megszervezésében, hanem megállításában vagyunk érdekeltek". Magyarázata szerint az állam nem képes ennyi embert befogadni, másrészt pedig a migránsok valószínűleg nem Magyarországon léptek be először az unió területére. A társadalom támogatására Lázár szerint nagy szükség van, mert Soros György "abban érdekelt, hogy minél több bevándorló legyen Európában".
Azt is mondta: beszélt Orbán Viktorral és ténnyé vált, hogy a V4-es országokkal közösen Magyarország is küld rendőröket Görögországba.
Neveket akar Orbán
Lázár János arról is beszámolt, hogy Orbán Viktor név szerinti jelentést kért arról, ki az a 222 földművesnek számító uniós állampolgár, aki vásárolhat magyar termőföldet a hétfőn induló állami földárveréseken.
Szerinte a listán magyar nevek is vannak, olyanok, akik magyar nevűként külföldi állampolgárnak vallják magukat. Ha az adatvédelmi szabályok lehetővé teszik, a külföldi földművesekről szóló listát és művelt területeik nagyságát is közzéteszik – tette hozzá.
Az Index rákérdezett arra, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra a Századvég-tanulmányokat, valamint, hogy nem aggályos-e, hogy a Századvég vezetői államtitkokhoz fértek hozzá 2013 előtt úgy, hogy erre nem volt jogosultságuk. Lázár azt mondta: egyelőre van egy per, és megvárnák a Kúria döntését ebben. Szerinte nem merül fel nemzetbiztonsági kockázat: vannak szenzitív területek, ahol szerinte indokolt, hogy államtitkokhoz is hozzáférjenek a tanácsadók.
A Heti Válaszban megjelent Hegedűs Zsuzsa-interjút – amiben elhangzott: Orbán főtanácsadója szerint a kormányfő visszavette a politikai irányítást Lázártól –, az államtitkár nem kommentálta.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.