A Miniszterelnökség megbízásából az MFB Zrt. vásárolta meg az egykori Divatcsarnokot, amelyet a tervek szerint jelenlegi funkciójában hasznosít az állam. A vételár nem nyilvános. Az adásvétel némileg meglepő, mert korábbi hírek arról szóltak, hogy más belvárosi épületekkel együtt a DVM Group veszi meg a Párisi Nagyáruházat.
Meglepetésre az állam vásárolta meg – üzleti titokként kezelt áron – az egykori Divatcsarnokot, azaz a Párisi Nagyáruházat – adta hírül a Napi.hu.
A nagy múltú épületet a Miniszterelnökség megbízásából az MFB Zrt. vette meg még június elején a bedőlt Orco-ingatlancsoport felszámolójától. A Magyar Nemzeti Bank pedig a Vörösmarty téri egykori Luxus áruházat vásárolja meg a közeljövőben.
Az Andrássy út 39.-ben álló épület megvásárlásáról a Miniszterelnökség részletes tájékoztatást adott. Mint közölték, az állam elővásárlási jogát érvényesítette, az MFB százszázalékos tulajdonában álló MFB-Ingatlanfejlesztő Zrt. (MFBI) által.
Az MFBI arra készül, hogy az áruházat a jelenlegi funkcióknak és bérleti szerződéseknek megfelelő módon üzemelteti és hasznosítja a továbbiakban. Az ingatlanfejlesztő nem tervezi további ingatlanok megvásárlását.
Csomagban árulták, de szólóban lett vevője
Az Orco-csoport felszámolója csomagban árulta a Divatcsarnokot a Váci utca 1. szám alatt található ingatlannal és a Szervita téri garázzsal. Nyár elején a piaci hírek még arról szóltak, hogy 50 millió euróért a DVM Grouphoz tartozó Horizon-Efpartners Kft. veszi meg az ingatlanokat. A DVM Group fejlesztette majd adta el az Eiffel Palace irodaházat a nemzeti banknak nettó 45,3 millió euróért.
Az államnak azonban a jelek szerint sikerült kiemeltetnie a csomagból az Andrássy úti épületet, amelyben ma Alexandra könyváruház működik, irodáit pedig a Ustream nevű magyar startup cég bérli.
Fordulatos múlt
Az épületben 1882-ben nyílt meg a Terézvárosi Kaszinó, majd 1911-ben francia mintára átépítették, így a hétemeletes, szecessziós épület a kor legmodernebb áruházává vált. A második világháború után államosították, 1958-ban Divatcsarnok néven nyitották újra, 1999-ig üzemelt a Centrum Áruházak tagjaként, majd bezárták. 2005-ben vette meg a Kincstári Vagyoni Igagatóságtól az Orco Property Group, amely felújította az épületet.
A ház 1967-ben műemléki védelmet kapott. Korábban a francia Lafayette bérelte volna ki az épületet, de a műemlékvédelmi előírások miatt végül elálltak az üzlettől.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.