A munkavállalók 2900 fő várható leépítése miatt tiltakoztak az Air France vezetősége ellen, a tárgyalások során a vezetőségi tagokat megtámadták és letépték róluk még a ruhát is.
Menekülnie kellett az Air France vezetőinek a hétfőre tervezett egyeztető tárgyalásokon a Charles de Gaulle repülőtéren, miután a leépítések ellen tiltakozó munkaválllók megtámadták a vezetőség tagjait. A legnagyobb fogást a tiltakozók számára Xavier Broseta vezérigazgató személye jelentette, ruháit is leszaggáták róla, de nem ő volt az egyetlen.
Az állami tulajdonú légitársaság nagy arányú megszorításokat helyezett kilátásba, illetve 2900 fő leépítésé jelenetett be, hétfőn terveztek tárgyalni a szakszervezetekkel, meglehetősen csekély eredménnyel. A légitáraság szóvivője szerint az erőszak miatt jogi lépésekre lehet számítani. A megtámadott vezetőknek a ruhájuk is letépték, és bár az első információk szerint nem történt sérülés, később öt vezető könnyebb sérülséket jelentettek, illetve két biztonsági őr is megsérült, egyikőjüket eszméletvesztéssel kórházba kellett szállítani.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.