Gazdaság hvg.hu 2015. szeptember. 30. 06:26

25 milliárd vár arra, hogy Rogán Vajnáéknál elköltse

Még semmit nem költött el a Nemzeti Kommunikációs Hivatal az állami intézmények hirdetésére rendelkezésére álló 25 milliárdos keretből: egyrészt arra vártak, hogy Rogán miniszter legyen, másrészt arra várnak még mindig, hogy legyenek olyan kormányközeli médiumok, ahol el lehet költeni a pénzt - írja a Népszabadság.

Bár az állami kommunikációs szuperhivatal, a jelenleg 25 milliárd forint reklámpénz fölött diszponáló Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) már kihirdette az állami intézmények kommunikációs közbeszerzési eljárásának három nyertes cégét, a tenderek még mindig nem zárultak le, mert az NKOH szabályai szerint a kereten belül minden egyes állami kampányért külön versenyeznie kell a három cégnek – írja a Népszabadság szerdai számában.

A csúszás oka a lap forrásai szerint az, hogy a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és a miniszterelnök frissen kinevezett, ugyancsak miniszteri rangban lévő kabinetfőnöke, Rogán Antal közötti vetélkedés lebénította a szervezetet, és ezt támasztja alá az is, hogy amint bejelenetették Rogán kinevezését, máris lemondott az NKOH Lázárhoz hű vezetője, Nobilis Márton.

A lap forrásai szerint a csúszás további oka az, hogy egyelőre kevés helyen lehet elkölteni az állami hirdetési pénzeket, na persze nem mintha nem volna elegendő lap és tévécsatorna az országban, inkább arról van szó, hogy a döntéshozók még arra várnak, hogy a miniszterelnökhöz bekötött Habony Árpád és Andy Vajna végre kiépítse az új, Simicska utáni kormánybarát médiabirodalmat. Ez még várat magára, a TV2-t például már egy éve próbálja megvenni Andy Vajna, bár úgy fest, az ügy célegyenesben van.

Stiller Ákos
zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.