Közleményben szólította fel államtitkárát a Miniszterelnökség vezetője: szabaduljon meg céges érdekeltségeitől.
Újból és közvetlenül üzent L. Simon Lászlónak a Miniszterelnökség vezetője. Az már csütörtökön kiderült, hogy Lázár János azt tartaná szerencsésnek, ha a miniszterek és államtitkárok megszabadulnának gazdasági érdekeltségeiktől akkor, amikor kormánytagok lesznek. Ezt most közlemnyben is megerősítette.
Ahogy azt a HVG néhány hete megírta, L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár borai mellé barackmagot is ajánl, amelyet rákellenes, méregtelenítő, májtisztító és látásjavító hatása miatt javasol a fogyasztóknak. A bökkenő, hogy effajta minősítéseket szigorúan tilos ráírni az élelmiszerekre; többségük objektíven nem is bizonyítható.
Ezután az RTL Klubank az államtitkár egy kínos interjúban letagadta, hogy bármi köze lenne a céghez, az ugyanis felesége tulajdona. Csakhogy a cégadatokból kiderült, nagyon is az övé.
A vasárnapi közleményben Lázár úgy fogalmaz: "Nagyra értékelem L. Simon László államtitkár úrnak a Miniszterelnökségen végzett munkáját, ugyanakkor már neki is jeleztem azt az álláspontomat, hogy aki állami vezető lesz, az akkor teszi a legjobbat, ha megszabadul minden valós befolyást jelentő gazdasági érdekeltségétől.
A jövőben nyomatékosan felhívom a Miniszterelnökségen dolgozó államtitkárok, helyettes államtitkárok figyelmét, hogy üzleti tevékenységet ne folytassanak! Azért, hogy ne fordulhasson elő olyan helyzet velük kapcsolatban, ahol az összeférhetetlenségnek, vagy a visszaélésnek akárcsak a gyanúja is egyáltalán felmerülhet."
Arról a közlemény nem szól, hogy Lázár mit tekint irányadónak saját magára nézve. Ő ugyanis szintén érdekelt két cégben: egy kolozsvári erdőgazdálkodási és egy hódmezővásárhelyi mezőgazdasági vállalkozásban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.