Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Magyarország becsukja a szemét, vesz egy nagy lélegzetet, és ugrik, amikor a nukleáris energiára tesz óriási tétet, miközben a zöldenergiás termelést nem ösztönzi, sőt akadályozza. A számok nem csalnak, ma szinte minden fejlesztés és befektetés a megújuló energiákat célozza, mi viszont csak az oroszok által hangoztatott nukleáris reneszánsz alá adjuk a lovat.
Elég az alábbi grafikonra vetni egy pillantást, és máris látszik, hogy az atomerőművi beruházások nem tudnak versenyezni a megújuló energiába szédítő iramban ömlő pénzekkel, vagyis termelőkapacitásokkal. A sokat emlegetett nukleáris ipari reneszánsz egyszerűen figyelmen kívül hagyja a valóságot – vonja le a következtetést a grafikont összeállító Greentechmedia. Bármilyen sokba is kerül egy-egy nukleáris erőmű megépítése, ma már nagyságrendekkel alatta marad a zöldenergiás beruházásoknak. (Zölddel a napenergia, kékkel a szélenergia, világoskékkel az egyéb megújuló energia, pirossal pedig a nukleáris energia adott évi beruházási összegét jelzik.)
Kína világelsőnek számít az új atomerőmű építésében, 2014-ben mintegy 9 milliárd dollárt fektetett be a nukleáris projektjeibe. Ám eközben 83 milliárdot pumpált a szél- és napenergiába, amivel máris elérte, hogy a megtermelt megújuló energia mennyisége még a vízierőművek nélkül is nagyobb legyen az atomerőművinél. Ugyanez történik számos energetikai beruházásokban aktív országban, nemcsak a „bezzeg” Németországban, hanem Brazíliában, Indiában, Mexikóban, Hollandiában, Spanyolországban és persze Japánban is, ahol a fukusimai tragédia után leállított reaktorok újraindításának ötlete újra meg újra elhal. Márpedig ezek az országok közel felét teszik ki a világ népességének, miközben hárman közülük a világgazdasági toplista élmezőnyébe tartoznak.
Nukleáris reneszánsz – idézőjelben
A nukleáris reneszánsz kifejezést leginkább Oroszország használja, de mögötte sokak szerint valójában a Roszatom reményei állnak, amelyek szerint megváltozik a kilencvenes évek óta tartó beruházási szélcsend. Az elmúlt 20 évben alig-alig épült új atomerőmű, és a legtöbb, már építés alatt álló projekt is 3-9 évet késik, miközben mindegyik sokkal-sokkal többe kerül, mint azt eredetileg tervezték.
A múlt héten publikált World Nuclear Industry Status Report 2015 (WNISR) beköszönője egyetlen globális panaszáradat. Japánban – az atomenergia egykori fellegvárában – továbbra is alig-alig pislákol az iparági „fény”, a nagy névnek számító francia Areva technikai értelemben csődben van – főként a finn és a francia projektekben való bukdácsolása miatt. Még Kína is 15 hónapos építkezési szünetet rendelt el, miközben az Egyesült Királyságban és Franciaországban is (főként pénzügyi megfontolások miatt) nő az ellenállás az egyébként szükséges új projektekkel szemben.
A jelentés szerint az egyáltalán nem volna meglepő, ha a britek végül a Hinkley Point C-t soha nem építenék meg, a francia nemzetgyűlés pedig vindikálta magának a jogot arra, hogy a készülő új energiatörvényben dönthessen akár úgy is, hogy az energiamixben 2025-ig drasztikusan csökkentsék az atomerőművek részesedését.
Felülírások
A pénzügyi aggályok azért nem alaptalanok, mert nukleáris erőműépítés még sosem tartotta a határidőket és a tervezett büdzsét. Az egyetlen kivételt a dél-koreaiak által az Egyesült Arab Emírségekben épített erőmű jelenti, de ott nem vontak be semmilyen helyi erőt a projektbe. Másrészt viszont épp a dél-koreai atomipari beruházásokból lett odahaza erőmű-leállításokkal végződő, kormányzati szálakat is pengető korrupciós ügy, ráadásul tavaly decemberben épp egy dél-koreai nukleáris rendszert hekkeltek meg, és mindez aláásta az ázsiaiak iparági tekintélyét.
Az oroszok még a saját, belföldi építkezéseik során sem tudtak menetrendet tartani, kilenc projektjük most is csúszásban van. A legutóbbi három, már átadott erőművük átlagos építési ideje – szemben a dél-koreai, 4-5 éves vállalási határidővel – 24 év volt.
Az Egyesült Államok ugyanebben a cipőben jár, a Georgia állambeli Vogtle erőmű bővítése 2013-ban indult, de nem tud befejeződni a tervezett 2017-re, sőt, ahhoz is kisebb csodára volna szükség, hogy az első új reaktor 2020.ban üzembe állhasson. Ráadásul az is szükséges lenne, hogy az eredetileg 6,1 milliárd dollárra tervezett bővítési projekt büdzséjét 1,4 milliárd dollárral megemelhessék, és ha ennek szükségességét nem tudják megindokolni, akkor nem lehet azt a fogyasztókra terhelni – és ez jelentősen megnehezítheti az építők pozícióját.
| Fáj a fejük az ausztráloknak |
Ausztrália szinte a térképen sincs a napenergiás közművek globális térképén, ennek ellenére ambiciózus terve van a drasztikus bővítésre. Tavaly érezhetően megmozdult a zöldenergia termelési mutatója, a következő évekre pedig 5500 MW teljesítményű szél-, illetve napenergia termelőberuházást táraztak be. Mégis, már most amiatt aggódnak a szakemberek, hogy a kontinensnyi országnak nincs 2020 utánra vonatkozó konkrét növekedési terve, és ha ez így marad, a kormány az energia-áresés, vagyis az olcsóbb áram ellen foglal állást. |
Valós idejű forradalom
A Reneweconomy arra hívja fel a figyelmet, hogy a világ atomreaktor-állománya gyorsan öregszik, átlagéletkoruk mintegy 29 év, miközben a legtöbbjük tervezett élettartama 40 év. A portál prognózisa szerint 2050-ben a világ villamosenergia-termeléséből emiatt is várhatóan csak mintegy 10 százalék származik majd a nukleáris erőművekből. Az évszázad közepére aligha marad működésben ma is üzemelő reaktor, és az is nyilvánvaló, hogy az átlagos méretű (tipikusan 1000-1400 MW-os) reaktorra jelenleg számolható 5 milliárd dolláros indulási/építési költség kötött pályára teszi a nukleáris beruházásokat.
Ezen az sem segít, hogy a költségcsökkentés érdekében lassan másfél évtizede az amerikaiak és az oroszok is kis, moduláris reaktorokat kezdtek fejleszteni. Ezekből ugyanis egyelőre nem látszik több, minthogy az oroszok leginkább az új atomjégtörőikhez fejlesztenek konténer méretű atommáglya-kiszereléseket, illetve az amerikai NuScale 2016-ra ígéri, hogy bemutat egy tömeggyártásba küldhető egységet. Ez egy 45 megawattos, nyomott vizes reaktor, egy 18 méter hosszú henger, ám még ezzel is szkeptikus a WNISR jelentés, amely szerint nincs bizonyíték, hogy e törpeerőműveket egyhamar szélesebb körben gyártani fogják az Egyesült Államokban.
Az egész elgondolás túl statikus lett, fejnehéz, ráadásul irtózatosan drága – szemben az olyan agilis, dinamikus, költséghatékony alternatívákkal, mint a megújuló energiák – állítja Jonathon Porritt, a brit Fenntartható Fejlődés Bizottság korábbi vezetője, a Forum for the Future társalapítója. Ő is úgy látja, hogy a nukleáris reneszánsz helyett valós idejű forradalom zajlik az energiaiparban, ami a hatékonyság+megújuló energia+energiatárolás képletébe írható fel. Porritt szerint az egyetlen fennmaradó kérdés az, hogy miért nem látja ezt még mindenki.
Ehhez képest Magyarországon
Eközben Magyarországon nemhogy a zöldenergia térhódításról nem lehet beszélni, de arról sem, hogy bármiféle alternatívája létezne a kormányzati fejekben Paks II.-nek.
A magyarországi napenergia-teljesítmény egyszerűen nem látható a világtérképen, az Orbán-kormány egy szakmai számítás szerint tavaly év végére a saját megújuló energiás cselekvési tervében megfogalmazottakhoz képest is 272 ezer négyzetméternyi "napelem-lemaradásba" került. A botrányszagú közvilágítás-korszerűsítési tendereken kívül a kormányzat lényegében nem figyel arra, hogy rendszerszinten hol, hány száz megawattnyi, szélből, napból, megújuló energiából nyerhető energiatermelő beruházás volna telepíthető. Az energiahatékonysági projektek évek óta csoszognak, csak ígérgetés zajlik, a kazán-, a hűtőgép-, majd újabban a mosógépcsere programból is látszik, hogy valódi problémakezelés helyett csak morzsákat szórnak a lakosság elé.
A kormányzati tisztviselők eközben továbbra is a "nem süt a nap, nem fúj a szél" ortodoxiáját mantrázzák, de azért ez évtől környezetvédelmi termékdíjat vetettek ki a napelemekre. Szélturbina-telepítést nálunk már 2006 óta nem engedélyeztek, emiatt 2009 óta egy helyben állunk egy világszerte gyorsan fejlődő szektorban. Öt év alatt elértük, hogy ma már a régióban is csak sereghajtók vagyunk, már azok az országok is leléptek minket (például Bulgária és Románia) amelyek csak jóval később léptek be érdemben a piacra.
Az Orbán-kormány olcsó áramot ígér egy 80 százalékban orosz hitelből finanszírozott atomerőmű megépítéséből, amiről a közelmúltban kiderült, hogy műszakilag és technológiailag is kockázatos lehet, ráadásul állami támogatás nélkül csak akkor térülhet meg, ha az áram ára 2026-ra több mint 60 százalékkal drágul (miközben a prognózisok ennek a harmadát sem várják). Máskülönben az eddig több mint 4000 milliárd forinttal számolt beruházás végső költsége akár 5000 milliárd forinttal többe is kerülhet.
Magyarországot ettől a beruházástól csak Brüsszel mentheti meg, ha számon kéri a megújuló energiás vállalásokat, vagy tiltott állami támogatások gyanúja miatt elkaszálja Paks II.-t. Utóbbit azokra a dokumentumokra alapozhatja, amit teljes körűen megismerhet, mi azonban nem, mert 30 évre titkosították.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
