Az athéni parlament szombaton hajnalban megszavazta a kormány javaslatcsomagjának támogatását.
A görög parlament szombatra virradóra megszavazta a kormány javaslatcsomagjának támogatását, amelyet Athén két nappal ezelőtt nyújtott be a külföldi hitelezőknek az újabb pénzügyi támogatás reményében. A 300 tagú törvényhozás 251 igen szavazattal, 32 nem ellenében fogadta el a javaslatcsomagot, nyolc képviselő pedig tartózkodott a voksolásnál.
Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a kormányon lévő baloldali Sziriza párt tíz tagja, köztük Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi és energiaügyi miniszter, valamint a parlament elnöke is a javasolt reformintézkedések ellen szavazott vagy tartózkodott, heten pedig távol maradtak a voksolástól, például Jánisz Varufakisz volt pénzügyminiszter.Mivel a Független Görögök nevű jobboldali párttal közösen kormányzó Sziriza 149 parlamenti hellyel rendelkezik, a koalíció kisebbik tagja pedig 13-mal, az ellenzéki csoportosulások támogatása elengedhetetlen volt a csomag elfogadásához.
Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a szavazást követően kijelentette, hogy a kormány "erős felhatalmazást kapott a tárgyalások befejezéséhez, amelyek egy, gazdaságilag életképes és társadalmilag igazságos megállapodás megkötésére irányulnak".
Ciprasz felszólalásában nem tért ki a javaslatcsomag ellen szavazó kormánypárti képviselőkre, mindössze annyit mondott, hogy a nemzetközi hitelezőkkel folytatott egyeztetésekre kell koncentrálni. "Most az a legfontosabb, hogy pozitív kimenetele legyen a tárgyalásoknak. Minden mást majd a maga idejében" - fogalmazott. A kormányfő a szavazás előtt elismerte, hogy az egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmazó javaslatcsomag távol áll pártja korábbi ígéreteitől, azonban - mint mondta - ez az egyetlen esély Görögország számára ahhoz, hogy újabb mentőhitelhez juthasson.
A görög kormány az európai partnereknek ígért, hároméves időtartamra szóló intézkedésekért cserébe egy újabb, 53,5 milliárd eurós kölcsönt remél.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.