A bankok folyamatosan emelik a tétet: az Erste százezres ígérete után az OTP már akár 200 ezret is hajlandó jóváírni a hozzá frissen érkező volt devizahitelesnek.
A pénzintézetek előzetes becslése szerint az elszámolás után körülbelül minden hetedik devizahiteles bankot válthat – írja az Az én pénzem. Ezért most egyre több bank mozdul meg, hogy ügyfeleket szerezzen, akik nála váltják át forintra a korábbi devizahitelüket.
A törvény szerint a szerződés módosulásától számítva hatvan napja van az ügyfélnek arra, hogy felmondja korábbi hitelét, és további kilencven napja van arra, hogy ezt a kölcsönt kiváltsa.
Az OTP által május 18-tól meghirdetett akció keretében annak, aki más banknál levő egykori devizahitelét nála válja ki, akár 200 ezer forintot is jóváír az első törlesztőből. Ez a lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált kölcsönre, a kapcsolódó lakás-előtakarékossági szerződés első havi betétösszegére és a megtakarítási számla első havi számlavezetési díjára is vonatkozik.
A feltételek sem teljesíthetetlenek: az a nagykorú magyar állampolgár, aki a hitelkiváltásra nyújtott első törlesztőt megfizeti, már jogosult a jóváírásra. A legfontosabb szempont, hogy „idegen banki forintosított deviza vagy devizaalapú ingatlanhitele kiváltására” vegyék fel a kölcsönt. Az akció a 2015. július 31-ig igényelt és augusztus 31-ig folyósított hitelekre érvényes.
Korábban az Erste lépett hasonlót: ott 100 ezer forintot kaphat minden olyan lakáshiteles vagy szabad felhasználású jelzáloghiteles, aki más banktól viszi át legalább 3 millió forintos, az elszámolásban érintett kölcsönét, és fő számlavezetőjének választja a pénzintézetet, valamint havi jövedelem-jóváírást is vállal. A kezdeti költségeket ezenkívül el is engedi a bank, a folyószámla-vezetés hat hónapon át díjmentes lesz.
Az Az én pénzem ugyanakkor figyelmeztet, hogy a most költségek nélkül kínált számla díjai később el is szabadulhatnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.