Gazdaság hvg.hu 2015. április. 22. 10:14

Matolcsynak gondja akadhat az adóhivatallal

A jegybankelnök is, alelnöke is abszurd magyarázattal állt elő arról, miért nem írták be a milliós pluszbevételeiket a vagyonnyilatkozatukba – írta meg a Magyar Narancs.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének, Matolcsy Györgynek nem szerepel a vagyonnyilatkozatában, hogy a Pallas Athéné (PA) két alapítványától összesen 1,18 millió forint járandóságot kap. A Magyar Narancs írása szerint erről azt nyilatkozta, hogy ennek az az oka, hogy a tiszteletdíjakból „elkölthető jövedelme” nem származott.

MTI / Máthé Zoltán

Az MNB-elnök ezzel kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, hogy e tiszteletdíjakat az Összefogás az Államadósság Ellen Alapnak, illetve a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítványnak utalja át, és ezt úgy értelmezte, hogy mivel a pénzt jótékony célra ajánlotta fel, a dolog el van intézve. A Narancs szerint azonban a vagyonnyilatkozat-tételre vonatkozó jogszabályi regulák azt írják elő, hogy minden adóköteles jövedelmet be kell vallania – függetlenül attól, hogy azt mire költi. Pláne, hogy például a (márciusban a kormány által felszámolt) Államadósság Alapba befizetett összeget leírhatták az adóalapból – vagyis a Matolcsy szerint el nem költött jövedelem egy részét gyakorlatilag visszakaphatja.

Hiányosságot azonban nem csak az elnök, de a jegybanki alelnök, Gerhardt Ferenc vagyonnyilatkozatában is talált a hetilap. Hivatalos érdeklődésükre azt a választ kapták ugyan, hogy az alelnök nem visel tisztséget a Pallas Athéné alapítványok vezetésében, de az alapító okiratok szerint mégis. Gerhardt havonta két helyről, összesen 1 015 000 forintot kap azért, mert a a PA Domus Concordiae Alapítvány és a PA Domus Mentis Alapítvány felügyelőbizottságának is elnöke.

Egy tavaly szeptemberi MNB-közlemény szerint tiszteletdíját a budapesti piarista gimnázium oktató-nevelő munkáját támogató Kalazancius Alapítványnak és a Rákosszentmihály-Sashalmi Református Templom Alapítványnak utalja. Ezek után rejtély, hogy az alelnök hogyan nyújthat olyan támogatást, amit a be nem töltött pozícióiért tulajdonképpen meg sem kap – írja a Magyar Narancs.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. március. 26. 10:06

„Emberek életével játszunk, ami nem megengedhető egy normális társadalomban” – a Pride betiltásáról egy pszichológus szemével

Mindenkinek csak egy élete van, és azt bűnössé tenni, üldözni elég nagy luxus – mondja Ritter Andrea klinikai szakpszichológus arról, ahogy most a közbeszédben patologizálják, elkülönítik a társadalomtól a melegeket, évtizedekkel korábbi szinteket idézve. Szerinte hatalmas határátlépés, hogy a politika most, a Pride betiltása kapcsán is beleszűrődik a köz értékrendjébe.