Gazdaság hvg.hu 2015. április. 21. 14:49

Szijjártó körül szorul a hurok

A Quaestor Budapestre álmodott, 1 milliárd eurós ingatlanberuházásához a Külügyminisztérium még a cég március 9-i borulása előtt is vitt arab üzletembereket – írta meg a 444.hu.

A külügyben volt egy háttérbeszélgetést, ahol az hangzott el, hogy a Quaestor Budapestre álmodott 1 milliárd eurós ingatlanos beruházásához a tárca próbált meg befektetőket szerezni, sőt, Magyar Levente külgazdasági államtitkár nem sokkal a Quaestor március 9-i bukása előtt is vitt a helyszínre oda arab üzletembereket. A Dunacity 2006 óta egyre csak távolodó vízióját a Nemzeti Befektetési Ügynökség (angolul: HIPA) azonban olyannyira nem akarta elengedni, hogy 2014 őszén egy 40 oldalas prospektus készült, melyben a 300 milliárd forintosra becsült beruházását, az állam az első helyen tolta.

A „HIPA Real Estate” című kiadványban azt írták, hogy az új városrészhez 500-1000 millió euró szükséges, de a soroksári Duna-ág melletti területből így Budapest új ékköve lesz, és ehhez a magyar tőkepiac veterán szereplője, a Quaestor is odateszi magát. Akár eltekintve attól is, hogy a projekt mennyire volt reális 2014-ben, feltehető a kérdés, hogy a HIPA és a Külügyminisztérium miért éppen a Quaestor beruházását tolja a külföldieknek, és hogy Tarsolyék, akik ilyen-olyan szolgáltatásaikért azért szedtek ki közpénzt a rendszerből, fizettek-e az államnak bármit a reklámért – írja a 444.hu.

Szijjártó Péter és Tarsoly Csaba - még a hullám tetején, ünnepélyesen
MTI / Moszkvai magyar nagykövetség

A válasz keresésében arra jutottak, hogy bár a Nemzeti Befektetési Ügynökség szerint ők nem reklámozták a projektet, "hanem a megfelelő, erre szakosodott csatornákon, fórumokon, szakkiállításokon keresztül professzionális eszközökkel (iparági szakértők véleménye, világpiaci trendekkel történő összehasonlítás, helyszínbejárás szervezés stb…) befektetőket próbál keresni az egyes projektekhez, ezáltal közvetve munkahelyeket teremteni, hozzájárulni az ország gazdasági teljesítményéhez”. Vagyis de, mégis. Ráadásul úgy, hogy mindaz a Quaestornak semmibe nem került.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.