2015. március. 27. 16:54 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 27. 16:51 Gazdaság

Feljelentést tett a minisztérium a végrehajtói kamara miatt

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt feljelentést tett az Igazságügyi Minisztérium ismeretlen tettes ellen a végrehajtói kamaránál végzett audit alapján.

A jogi és pénzügyi auditorok jelentésének elemzése során a tárca több meg nem nevezett ponton és több kérdésben is olyan körülményeket észlelt, amely kapcsán felmerült a bűncselekmény elkövetésének a gyanúja - írta közleményében a tárca.

A minisztérium korábban felügyeleti jogkörében eljárva rendelte el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara teljes körű átvilágítását és működésének auditálását. A közlemény szerint a tárca feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen.

A Mandiner március elején arról írt, hogy a kamara működéséről számviteli-gazdasági, jogi és informatikai jelentés is készült. A szervezet e szerint egyebek mellett több tízmillió forintos éves közgyűléseket tartott, s közel 40 millió forintot költöttek az egyik kereskedelmi csatornán futó sorozatban való megjelenésre.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.