Gazdaság MTI 2015. március. 24. 05:18

Vasárnapi zárva tartás: "kivételeket még be kell venni a rendszerbe"

Lázár János a Népszabadságnak azt mondta: ha népszavazás lesz a vasárnapi zárva tartásról, a kormánypártok tudomásul veszik a szavazók döntését. Harrach Péter szerint pedig két hónap múlva érdemes áttekinteni az intézkedés hatását, és egy kormányrendeletben további "megfelelő kivételeket még be kell venni a rendszerbe".

Lázár János szerint minden olyan lépést érdemes támogatni, amely csökkenti azok számát, akiknek vasárnap dolgozniuk kell – írta a Népszabadság. Magyarországon 4 milliónyian dolgoznak, és közülük egymilliónyian vasárnap is, ami nagyon sok – indokolta álláspontját a Miniszterelnökséget vezető miniszter a lap keddi számában.

hvg.hu

Kijelentette: ha a népszavazási kezdeményezésekből referendum lesz, a kormánypártok ringbe szállnak, és megpróbálják meggyőzni a választókat, illetve adott esetben tudomásul veszik a szavazók döntését.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint két hónap múlva érdemes áttekinteni a vasárnapi zárva tartásról hozott intézkedés hatását, és egy kormányrendeletben további "megfelelő kivételeket még be kell venni a rendszerbe".

Álláspontja szerint, ha a gazdaság erre már lehetőséget biztosít, akkor a szabad vasárnapot ki kell terjeszteni a kereskedelmen túl más ágazatokra is. "A kivételek meg kell, hogy maradjanak a szolgáltatásban és a folyamatos munkavégzést igénylő üzemekben, például egy kohóban nem lehet leállni a munkával, de a rendőrnek, az újságírónak, a politikusnak is dolgozni kell" – tette hozzá.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.