Rogán megszorongatná a csaló brókereket
Rogán Antal közlése szerint a brókercégeket érintő pénzügyi csőddel kapcsolatos eljárásra nagyon szigorú törvényjavaslatot fogalmazott meg a Fidesz, hasonlóra Magyarországon még nem volt példa. A Fidesz frakcióvezetője erről hétfő reggel az M1 hírcsatornán és a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is beszélt.
Rogán Antal azt mondta, hogy képviselőtársaival hétfő délután nyújtja be az Országgyűlésnek a javaslatot, amely többek között rögzíti, hogy nemcsak a csalásban közvetlenül érintett cég, hanem a teljes cégcsoport vagyonát zár alá kell venni. Továbbá rendelkezik arról, hogy azoknak a vezetőknek, tulajdonosoknak a vagyonát is zárolni kell, akik a csalások előkészítésében részt vehettek. Ez vonatkozik a céget jegyző vezetőkre, a csalások óta eltelt időszakban meghatározó tulajdonosokra, az igazgatótanács tagjaira, a felügyelőbizottság tagjaira és a könyvvizsgálókra is – mondta.
A brókercégeknél csak a bűnvádi eljárás végén lehet vagyoni elzárást elrendelni, ha a bűnösségre vonatkozóan legalább a gyanúsítás megtörtént, ezért egy olyan passzust is betesznek a javaslatba, amelyet a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni lehet – mondta Rogán Antal, konkrét példaként említve a Buda-Casht és a Quaestort. Ezen passzus értelmében megvizsgálják, hogy az elmúlt hetekben milyen céges, illetve magán vagyonátruházás történt, és megnézik, hogy ez valódi gazdasági cselekmény volt-e. Ha kiderül, hogy az átruházás ingyen vagy valamilyen komolytalan összegért történt, akkor ott a semmisség elve szerint kell eljárni, és az átruházott vagyont is zárolni fogják. "Nem engedjük a felelősöket elmenekülni, sem a vagyon kimenekíteni" – szögezte le Rogán Antal.
A Fidesz frakcióvezetője az M1 hírcsatornán azt mondta: a javaslatot hétfő délután fogják benyújtani, a gazdasági bizottság kedd reggel tárgyalja majd. A csütörtöki házbizottsági ülésen pedig az ellenzék támogatását kérik a házszabálytól eltéréshez, mert – mint kifejtette – akkor lehet hatékonyan eljárni, ha a parlament március 30-31-i ülésén a javaslatot elfogadják.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.