2015. március. 13. 10:30 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 13. 11:21 Gazdaság

Schäuble: Nem zártható ki, hogy Görögország "kibotlik" az euróövezetből

A német pénzügyminiszter osztrák kollegájával együtt úgy véli, előfordulhat, hogy a görög euróövezeti tagság kényszerűségből, nem tervezett módon megszűnik.

A német pénzügyminiszter szerint nem zárható ki a "Graccident", vagyis az, hogy Görögország "kibotlik" az euróövezetből, maradási szándéka ellenére távozásra kényszerül a valutaunióból. Wolfgang Schäuble az ORF osztrák közszolgálati televízióban csütörtök este sugárzott interjúban azt mondta, osztrák kollegájával, Hans-Jörg Schellinggel együtt úgy véli, előfordulhat, hogy a görög euróövezeti tagság kényszerűségből, nem tervezett módon megszűnik.

"Görögországé a felelősség és a lehetőség annak eldöntésére, hogy mi történjék, és jelenleg nemigen tudjuk, hogy az illetékesek mit is csinálnak Görögországban, ezért nem lehet kizárni" azt a forgatókönyvet, hogy Görögország kisodródik az euróövezetből – idézte pénteken számos német hírportál Wolfgang Schäublét, aki eddig rendre kiállt az övezet egysége, a görög tagság megtartása mellett.

Athén csak akkor kaphat további pénzügyi támogatást, ha betartja a hitelezőkkel kötött megállapodásokat – hangsúlyozta a német pénzügyminiszter. "Európa továbbra is készen áll Görögország támogatására, de Görögországnak engednie kell, hogy segítsenek neki" – mondta Schäuble. A gondokat nem lehet megoldani azzal, hogy "bűnbaknak teszünk meg másokat" – mondta a német pénzügyminiszter, utalva az Athén és Berlin közötti feszültségekre. 

A görög kormány az utóbbi napokban ismét elővette azt a követelést, hogy Németország fizessen jóvátételt a második világháborús náci megszállás miatt, a pénzügyminisztérium pedig panaszt tett a német külügyminisztériumnál, amiért Wolfgang Schäuble állítólag sértő megjegyzést tett nyilvánosan Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszterre. Schäuble csütörtökön visszautasította az athéni vádat, kijelentette, hogy nem sértette meg kollégáját.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő pénteken Brüsszelben megbeszélést folytat Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével a német sajtó szerint egyre inkább akut fizetési válsággá terebélyesedő államadósság-válság kezeléséről. Pénteki beszámolók szerint az athéni pénzügyminisztérium  bejelentette, hogy átmenetileg a társadalombiztosítási alapok forrásainak felhasználásával fogják fedezni az költségvetési kiadásokat.

zöldhasú
Hirdetés