Gazdaság MTI 2015. március. 12. 10:22

Rogán: A pénzügyi szektornak kell állnia a Quaestor kötvényesek kárát

A Fidesz frakcióvezetője szerint az MNB gyenge, meg kell erősíteni, a Quaestor Csoport kötvénytulajdonosait pedig a pénzügyi szektornak kell kártalanítania. Gyakorlatilag azonnal újraszabályozzák a brókercégek működését.

Már áprilisban gyorsított eljárással megtárgyalhatja a parlament azokat a módosító indítványokat, amelyek következtében hatékonyabban és átláthatóbban működhet a hazai befektetési vállalati piac – mondta a Napi Gazdaságnak adott interjúban Rogán Antal.

Szerinte keményebb eszközöket kell a felügyelet kezébe adni, például a gyakoribb ellenőrzés, a fogyasztóvédelmi intézkedések és az informatikai audit formájában. „Legyen olyan felügyeleti biztos, akit nem csak probléma esetén rendelnek ki a cégekhez, hanem az ellenőrzés valamelyik szakaszát követően a működést is folyamatosan ellenőrizni tudja” - mondta.

MTI / Szigetváry Zsolt

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) százezer euróig (30 millió forintig), a Befektető-védelmi Alap (Beva) pedig húszezer euróig (hatmillió forintig) nyújt védelmet a pénzüket befektetőknek. A politikus szerint a Quaestor Csoport kötvénytulajdonosait a pénzügyi szektornak kell kártalanítania. A politikus úgy vélekedett, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) is komoly kár fogja érni, mert a Quaestor Csoportnak nyújtott 17 milliárd forintos hitel mögé állított vagyoni garanciák vélhetően nem fogják fedezni a kölcsön összegét.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.