2015. február. 18. 10:29 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. február. 18. 11:22 Gazdaság

Beperelték a jegybankárt, akár börtönt is kaphat

Beperelték a török jegybank elnökét magas infláció miatt. Ha eljárás indul, akkor Erdem Basci akár két évet is kaphat.

Erdem Bascit, a török központi bank kormányzóját egy ankarai ügyész, Serif Aydin perelte be, a jegybank vezetője ellen felhozott vád pedig a központi bank hibás kamatpolitikája eredményeként a török állampolgároknak okozott súlyos anyagi kár – írja a Napi.hu a Trend.az hírportálra hivatkozva. Az ügyész szerint az eljárás lefolytatása esetén a török jegybankár akár két év börtönt is kaphat.

A török államfő, Recep Tayyip Erdogan nemrég kritizálta a jegybankelnököt, hogy ha a jegybank vezetője nem tud megbirkózni a feladataival, akkor felelősségre vonható. Erdogan szerint a kormány többször követelte azt, hogy a jegybank csökkentse az irányadó rátáját, ennek viszont nem tettek eleget. Erdogan szerint az infláció a magas kamat miatt van, és nem fordítva.

A gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes, Ali Babacan azonban úgy vélekedett, a jegybank helyes monetáris politikát folytat. Basci korábban arról beszélt, hogy a jegybank előrejelzései szerint 2015-ben 5,2, 2016-ban pedig 5 százalék lehet az infláció. 2014-ben a pénzromlás üteme 8,31 százalék volt, a jegybank pedig kontroll alatt tartja az inflációt Basci szerint.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.