2015. február. 03. 05:45 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 03. 08:32 Gazdaság

Fegyelmi eljárás indulhat 25-30 újabb végrehajtó ellen

A jelenleg végrehajtók ellen folyamatban lévő kilenc fegyelmi eljárás hamarosan további 25-30 kezdeményezéssel egészül ki, az iratokat most terjesztik be a fegyelmi bírósághoz – mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarához kijelölt biztos a Napi Gazdaságnak.

Az egymilliárd forint éves költségvetésből gazdálkodó szakmai önkormányzat pénzügyi, jogi és informatikai átvilágítása jelenleg is zajlik – közölte Szekér Judit. A szakember szerint nemcsak a köztestületben, hanem a végrehajtói szervezetben is átalakításokra lesz szükség, ennek koncepciójáról áprilisra készíti el az előterjesztést. 

A hivatásrend a 194 önálló végrehajtó mellett hatszáz végrehajtó-helyettest és végrehajtójelöltet, valamint további 1000-1500 adminisztrációs munkatársat, összességében csaknem kétezer embert foglalkoztat.

A kormányzat megpróbálja megteremteni a kényes egyensúlyt a bizalom visszaszerzéséért: különféle módokon elősegíti, hogy az adós fizessen, de ne sérüljön emberi méltósága. Ezt szolgálja a többi között az is, hogy még az idén törvénymódosítást készítenek elő a végrehajtási eljárásról, a végrehajtók státusáról – hangsúlyozta a biztos.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.