2014. december. 10. 10:53 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 10. 13:49 Gazdaság

Lázártól kért segítséget egy fideszes egy takarék miatt

Boldog István, a tiszazugi térség fideszes országgyűlési képviselője levélben fordult segítségért Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, hogy a tiszaföldvári Tisza Takarékszövetkezet működésének felfüggesztése miatt bajba jutott betétesek minél hamarabb megkaphassák a pénzintézetben tartott pénzüket.

Választókörzetem több mint tízezer lakosának számláját zárolták, az éppen oda érkező nyugdíjukat, fizetésüket, segélyüket nem tudják kivenni. A döntés következtében családok ezrei maradnak egy fillér nélkül kilátástalan helyzetben – írja a levélben Boldog István.

"Úgy gondolom a nemzeti ügyek kormányának, mint ahogyan tette az elmúlt négy esztendőben, most is együtt kell érezzen és segítséget kell nyújtania a bajba jutott állampolgároknak" – fogalmazott Boldog István, aki szerint a helyzet talán Tiszatenyő községben a legsúlyosabb, ahol az önkormányzat számláit is zárolták.

A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt héten pénteken vonta vissza a Tisza Takarékszövetkezet működési engedélyét, miután a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül a pénzintézetet.

Az akkori közlemény szerint a takarékszövetkezetnél meglévő betéteseket az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabályok adta határidőn belül 100 ezer eurós összeghatárig (több mint 30 millió forintig) kártalanítja.

Tóth István, az OBA szóvivője szerdán azt mondta, hogy az OBA azt követően tud lépni, miután az MNB dönt a takarékszövetkezet végelszámolásáról, vagy bírósági döntés születik a hitelintézet felszámolásáról.

A jegybanki közlemény szerint a Takarékbank Zrt. vizsgálata olyan súlyos hiányosságokat tárt fel a takarékszövetkezetnél, hogy az SZHISZ a betétesek biztonsága érdekében kizárta integrációs rendszeréből. A takaréknak a szeptember végi adatok szerint 10 860 betétese van, működési területe jellemzően Jász-Nagykun-Szolnok megye és környéke.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.