2014. december. 08. 09:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. december. 08. 13:01 Gazdaság

Már 10 milliárdba fáj nekünk az orosz embargó

Év végéig 10 milliárd forintos veszteség éri a magyar agrárgazdaságot az orosz beviteli korlátozások miatt, míg a termelés egy részét sikerült más piacokon értékesíteni.

Naponta hetvenmillió forintos veszteséget kénytelen elkönyvelni az orosz embargó miatt a magyar agrárágazat. Az év végéig a kár meghaladja a 10 milliárd forintot – és egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy 2015-ben megszűnne vagy enyhülne az orosz beviteli korlátozás – válaszolta a Napi.hu kérdésére Budai Gyula miniszteri biztos. Budai elmondta, hogy idén februárban a szomszédos országokban felbukkanó sertéspestisre hivatkozva már megtiltották a magyar sertéshús importját az oroszok, mire elvégezték a magyar beszállítócégek akkreditálását és azok elkezdhettek volna ismét szállítani, jött az embargó.

A beviteli korlátozás hatásait állami felvásárlással és új piacok felderítésével igyekszik csökkenteni a magyar kormány, amelynek az eredményei már látszanak. Például az idei rekord almatermés negyedét, mintegy 200 ezer tonnát vásárolt fel az állam és az ebből készült sűrítmény továbbértékesítéséről már előrehaladott tárgyalások folynak nagy üdítőital-gyártó cégekkel. A szintén jó termést elért gabonaágazat alternatív piacokra tudott értékesíteni.

A baromfiból és vízi szárnyasokból készült termékeknél azonban komolyabb veszteség várható. A vezető cégek – Gallicoop Zrt., Hungerit Zrt. – ugyanis kifejezetten az orosz piac igényei szerinti árukat állítottak elő, és ezeket másutt  nehezen lehet eladni. Az embargó miatt a Gallicoop exportja 60 százalékkal csökkent idén, a Hungerit kacsa- és libatermékekből származó 6,1 millió eurós árbevétele pedig 1,8 millió euróval csökken, de érzékeny veszteségek érik a Pick Szeged Zrt.-t, a Kométa 99 Zrt.-t és a Gyulahús Zrt.-t is. További részleteket itt lehet olvasni.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.