Gazdaság MTI / hvg.hu 2014. december. 02. 16:18

Korrupciós jelentés: visszaszólt a NAV a számvevőszéknek?

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden mutatta be 2014-es integritásfelmérését a korrupciós kockázatokról és kontrollokról. Az ÁSZ szerint a NAV eddig egyetlen alkalommal sem válaszolt a felmérés során feltett kérdésekre – a NAV szerint viszont igenis küldtek válaszokat az ÁSZ-nak, több mint hat hónappal ezelőtt.

Bemutatta idei integritásfelmérését az ÁSZ, amely legfőbb feladatának a közpénzek megvédését, a korrupcióval szembeni ellenálló képesség, az integritás erősítését tekinti – mondta keddi sajtótájékoztatóján Domokos László, a szervezet elnöke.

Domokos László szerint a mintegy 1580 kitöltő közintézményből 953 tavaly és idén is válaszolt az ÁSZ 155 kérdésére. Ez alapján a számvevőszék megállapította, hogy esetükben a korrupciós kockázatok kismértékben csökkentek, a kontrollok szintje pedig ezzel egyidejűleg emelkedett.

Pulay Gyula, a számvevőszék felügyeleti vezetője az MTI beszámolója szerint egy kérdésre válaszolva azt mondta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eddig egyetlen alkalommal sem válaszolt az ÁSZ-nak az integritásfelmérés során feltett kérdéseire, igaz, azt önkéntes alapon kellett volna megtennie.

A NAV később közleményben reagált erre, azt írták, nem felel meg a valóságnak az a sajtóhír, amely szerint az adóhatóság eddig egyetlen alkalommal sem válaszolt az ÁSZ kérdéseire. "A NAV integritás szakértője ugyanis elektronikus formában elküldte a válaszokat, amelyek megérkezését az Állami Számvevőszék 2014. május 27-én, azaz több mint hat hónapja visszaigazolt" – közölték a nyúlfarknyi közleményben.

Ezután az ÁSZ is közleményt adott ki az ügy tisztázására, amely szerint a NAV 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban a felkérések ellenére egyszer sem töltötte ki az ÁSZ integritás-felmérésének kérdőívét. Ezért az ÁSZ a 2013. évi zárszámadás ellenőrzése során, az ellenőrzési program részeként kötelezte a NAV-ot az integritás-felmérés kérdéseinek tanúsítvány formájában történő megválaszolására.

Ennek a NAV eleget tett, majd két héttel később a 2014-es integritás-felmérés kérdőívét megválaszolta - tették hozzá.

Fazekas István

Pulay Gyula a sajtótájékoztatón egyébként felidézte, hogy az ÁSZ a megelőzésen alapuló közigazgatási kultúra meghonosítása érdekében 2011-ben indította el évenkénti felméréssorozatát, ezzel egyedülálló magyar modellt alakított ki az egyes intézmények szervezeti integritásának javítására kifejlesztett holland módszer adaptálásával.

Az ÁSZ úgy ítéli meg, hogy a felmérés hatására egyre több közintézmény belső etikai kódexet alakított ki és alkalmazta a korrupciós kockázatelemzést. Pulay szerint egyébként ezzel együtt az ÁSZ nem mindig tapasztalt előrelépést egyes, a korrupció megelőzése szempontjából fontos belső ellenőrzési gyakorlat, például a kontrollok alkalmazásában.

"A kérdés nem az, hogy létezik-e korrupció, hanem az, hogy be tudjuk-e azonosítani a korrupciós veszélyeztetettséget és rendelkezünk-e olyan védelmi rendszerrel, amely ellenállóvá teszi a szervezetet és az egyént" – közölte Domokos László ÁSZ-elnök.

Szerinte az integritásfelmérés ezekre a kérdésekre ad választ, hiszen azt vizsgálja, hogy mekkora a korrupciós veszélyeztetettség, illetve azt, hogy milyen belső kontrollrendszert épített ki a szervezet a korrupciós veszélyek kivédése érdekében. Az ÁSZ elnöke hozzátette, a számvevőszék külön figyelmet fordított azon intézményekre, amelyek az integritásirányítás fejlesztése érdekében megalkotott kormányrendelet hatálya alá tartoznak.

Az ÁSZ megállapította, hogy a kormányrendelet rövid idő alatt is jelentős előrelépést eredményezett a jogszabállyal érintett intézményi körben. Ezek a közintézmények korrupcióellenes képzéseket, fejlesztéseket hajtottak végre, illetve korrupció elleni intézkedési terveket készítettek – tette hozzá Domokos László.

Közölte azt is, az idei felmérés rávilágított, hogy az európai uniós támogatások igénybevétele, illetve a közbeszerzések számának megugrása növelte a korrupciós veszélyeztetettséget is.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.